A 200. futamán induló Hamilton nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat


-A A+

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel hétpontosra csökkentette a hátrányát az összetettben vezető és most második Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

A 200. futamán induló Hamiltonnak ez volt az idei ötödik és pályafutása 58. futamgyőzelme, Spában harmadik alkalommal intették le elsőként. A négyszeres vb-győztes Vettel mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája ért célba a harmadik helyen.

A rajtnál a 32 éves Hamilton megtartotta vezető pozícióját, s bár Vettel az első néhány kanyarban próbálta támadni, előznie nem sikerült. A harmadik helyet Valtteri Bottas (Mercedes) őrizte meg, így egy kör után Hamilton, Vettel, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamilton a 12. kör végén hajtott ki a boxba új gumikért, Bottas pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat. A 15. körben Vettel is letudta az első kerékcseréjét, így a sorrend az első három helyen nem változott.

A 30. körben a Force India két pilótája, Sergio Perez és Esteban Ocon összeütközött, a pályára szóródott törmelékek eltakarításának idejére pedig a versenybíróság beküldte a biztonsági autót. A mezőny nagy része ezalatt kereket cserélt, Hamilton a tartósabb, de valamivel lassabb köridőket biztosító lágy keveréket kapta meg, míg Vettel autójára a hamarabb kopó, de gyorsabb haladást biztosító ultralágy gumikat tették fel a Ferrari szerelői.

A safety car a 33. kör végén állt ki a mezőny elől, Vettel pedig azonnal támadni kezdte Hamiltont, aki sikerrel védekezett. Mögöttük Ricciardo megelőzte Bottast, és feljött a harmadik helyre. A hajrában Vettel már nem tudta megközelíteni Hamiltont, előzésre pedig esélye sem volt.

A vb egy hét múlva, Olaszországban folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X