US Open: Halep hetedszerre is kikapott Sarapovától


-A A+

Már az első forduló után búcsúzott Simona Halep az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének küzdelmeitől, miután 6-4, 4-6, 6-3 arányban vereséget szenvedett az orosz Marija Sarapovától.

A világranglista második helyén álló Halep eddig hét alkalommal találkozott Sarapovával, és mind a hétszer alulmaradt az orosszal szemben, ezúttal egy 2 órás és 42 perces mérkőzés végén.

A meldonium-használatért felfüggesztett Sarapova a 146. helyre csúszott vissza a világranglistán, de szabadkártyát kapott a US Openre, és nagyszerűen kezdett Flushing Meadowsban: szinte végig uralta a játékot, ütései nemcsak erősek, hanem pontosak is voltak. Mindeközben Halepnek nem ment jól az adogatás, különösen a második szervával voltak gondjai, és ritkán mert agresszívan játszani.

Sarapova hét ászt ütött, hét kettős hibát vétett, 60 nyerő ütése és 64 ki nem kényszerített hibája volt. Halepnek egyetlen ászt sikerült ütnie, négy kettős hibája volt, 15 nyerő ütést mutatott be és 14 ki nem kényszerített hibája volt. Az orosz 22 lehetőségből öt alkalommal elvette Halep adogatását, míg utóbbi tízből négy bréklabdát értékesített.

Halep első US Open-szereplése, azaz 2010 óta nem volt rá példa, hogy már a nyitó körben kiessen; a legjobban 2015-ben szerepelt a tornán, akkor az elődöntőig jutott.

Két másik honfitársa is búcsúzott a küzdelmektől a hétfői játéknapon: Irina Begut az ukrán Katerina Kozlova győzte le 6-2, 7-6 (7) arányban, Mihaela Buzărnescu pedig a dán Caroline Wozniackitól szenvedett vereséget (6-1, 7-5). Három román játékos ezután lép pályára: Monica Niculescu a francia Kristina Mladenoviccsal, Sorana Cîrstea a holland Lesley Kerkhove-val, Ana Bogdan pedig az amerikai Taylor Townsenddel találkozik az első fordulóban. 

A hatodik kiemelt is búcsúzott

A brit színekben induló, hatodik kiemelt Konta Johanna három szettben kikapott a szerb Alekszandra Krunicstól, Venus Williams ellenben 6:3, 3:6, 6:2-re legyőzte a szlovák Viktoria Kuzmovát. A 37 éves amerikai teniszezőnek 19–0 a mérlege a számára hazai Grand Slam-torna első fordulójában. Az idén 9. kiemeltként induló Venus Williams 1997-ben indult először a US Openen, amelyet 2000-ben és 2001-ben megnyert egyesben.

Az egyaránt kétszeres Grand Slam-bajnok Petra Kvitová és Garbine Muguruza is győzelemmel kezdett. A kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos az első fordulóban két szoros játszmában verte meg a korábbi világelső szerb Jelena Jankovicsot, míg a tornán a világelsőségért is harcoló, idei wimbledoni bajnok spanyol Muguruza a hazai közönség előtt szereplő Varvara Lepchenko ellen diadalmaskodott két szettben.

A férfiaknál a spanyol David Ferrer esett ki: a 21. helyen kiemelt játékost a kazah Mihail Kukuskin múlta felül négy játszmában. A 2014-ben győztes Marin Cilic ugyancsak négy játszmában győzte le az amerikai Tennys Sandgrent.

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Mahut (francia)–Fucsovics (magyar) 6:3, 2:6, 6:4, 2:6, 7:6
  • Querrey (amerikai, 17.)–Simon (francia) 6:4, 6:3, 6:4
  • Szela (izraeli)–Eubanks (amerikai) 6:2, 6:4, 6:2
  • Albot (moldovai)–Escobedo (amerikai) 7:5, 4:6, 6:2, 6:4
  • Lu Jen-hszün (tajvani)–Hacsanov (orosz, 25.) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3
  • M. Zverev (német, 23.)–Kwiatkowski (amerikai) 7:6, 4:6, 4:6, 7:5, 6:3
  • Paire (francia)–Lacko (szlovák) 6:3, 6:2, 7:6
  • Csung Hjeon (dél-koreai)–Zeballos (argentin) 3:6, 7:6, 6:4, 6:3
  • Isner (amerikai, 10.)–Herbert (francia) 6:1, 6:3, 4:6, 6:3
  • Thompson (ausztrál)–Sock (amerikai, 13.) 6:2, 7:6, 1:6, 5:7, 6:4
  • Fabbiano (olasz)–Smith (ausztrál) 7:6, 6:4, 3:6, 7:6
  • Lorenzi (olasz)–Sousa (portugál) 4:6, 6:3, 7:6, 6:2
  • Müller (luxemburgi, 19.)–Tomic (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
  • Anderson (dél-afrikai, 28.)–Aragone (amerikai) 6:3, 6:3, 6:1
  • Gulbis (lett)–Giannessi (olasz) 6:4, 6:7, 6:2, 7:5
  • Coric (horvát)–Vesely (cseh) 7:6, 7:6, 6:2
  • A. Zverev (német, 4.)–D. King (barbadosi) 7:6, 7:5, 6:4
  • Tsonga (francia, 8.)–Copil (román) 6:3, 6:3, 6:4
  • Shapovalov (kanadai)–Medvegyev (orosz) 7:5, 6:1, 6:2
  • Johnson (amerikai)–Almagro (spanyol) 6:4, 7:6, 7:6
  • Edmund (brit)–Haase (holland, 32.) 6:3, 7:5, 6:3
  • Ramos (spanyol, 20.)–Istomin (üzbég) 4:6, 7:6, 7:5, 6:7, 7:5
  • Norrie (brit)–Turszunov (orosz) 7:6, 6:1-nél Turszunov feladta
  • Carreno-Busta (spanyol, 12.)–E. King (amerikai) 6:3, 6:2, 7:6
  • Pouille (francia, 16.)–Bemelmans (belga) 6:3, 6:4, 6:4
  • Donaldson (amerikai)–Baszilasvili (grúz) 6:0, 4:6, 6:3, 7:6
  • Donszkoj (orosz)–Haider-Maurer (osztrák) 7:6, 5:1-nél Haider-Maurer feladta
  • Kukuskin (kazah)–Ferrer (spanyol, 21.) 4:6, 6:3, 6:2, 6:1
  • Schwartzman (argentin, 29.)–Berlocq (argentin) 6:2, 6:1, 6:3
  • Tipszarevics (szerb)–Kokkinakis (ausztrál) 6:7, 3:6, 6:1, 7:6, 6:3
  • F. Mayer (német)–R. Dutra Silva (brazil) 7:5, 0:6, 6:3, 6:4
  • Cilic (horvát, 5.)–Sandgren (amerikai) 6:4, 6:3, 3:6, 6:3

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Babos (magyar)–Golubic (svájci) 7:5, 5:7, 7:5
  • Sarapova (orosz)–Halep (román, 2.) 6:4, 4:6, 6:3
  • Wozniacki (dán, 5.)–Buzarnescu (román) 6:1, 7:5
  • Makarova (orosz)–Barthel (német) 6:2, 6:1
  • Suárez-Navarro (spanyol)–Soylu (török) 6:4, 6:2
  • Lucic (horvát, 29.)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:7, 7:6
  • Szakkari (görög)–Bertens (holland, 24.) 6:3, 6:4
  • Rodionova (ausztrál)–Hogenkamp (holland) 7:5, 7:5
  • Dodin (francia)–Parmentier (francia) 3:6, 6:0, 7:6
  • V. Williams (amerikai, 9.)–Kuzmová (szlovák) 6:3, 3:6, 6:2
  • Kvitová (cseh, 13.)–Jankovics (szerb) 7:5, 7:5
  • Cornet (francia)–Watson (brit) 6:4, 6:4
  • Alekszandrova (orosz)–Zaja (német) 6:2, 6:3
  • Garcia (francia, 18.)–Martincová (cseh) 6:0, 6:1
  • Rybáriková (szlovák, 31.)–Giorgi (olasz) 6:3, 6:4
  • Kr. Plísková (cseh)–Egucsi (japán) 6:2, 6:2
  • Tuan Jing-jing (kínai)–Liu (amerikai) 7:6, 7:6
  • Muguruza (spanyol, 3.)–Lepchenko (amerikai) 6:0, 6:3
  • Krunics (szerb)–Konta (brit, 7.) 4:6, 6:3, 6:4
  • Tomljanovic (horvát)–Larsson (svéd) 7:5, 6:4
  • Cseng Szaj-szaj (kínai)–Van Uytvanck (belga) 6:4, 3:6, 6:1
  • Görges (német, 30.)–Beck (német) 6:1, 6:0
  • Barty (ausztrál)–Konjuh (horvát, 21.) 4:6, 6:0, 6:1
  • Szasznovics (fehérorosz)–Boserup (amerikai) 6:2, 6:2
  • Stephens (amerikai)–Vinci (olasz) 7:5, 6:1
  • Cibulková (szlovák, 11.)–Cepelová (szlovák) 6:7, 6:3, 6:2
  • Sevastova (lett, 16.)–Witthöft (német) 7:5, 6:1
  • Kozlova (ukrán)–Begu (román) 6:2, 7:6
  • Vekic (horvát)–Haddad Maia (brazil) 6:2, 6:1
  • Peng Suaj (kínai, 22.)–Hesse (francia) 6:4, 6:1
  • Kenin (amerikai)–Davis (amerikai, 32.) 7:5, 7:5
  • Vickery (amerikai)–Vihljanceva (orosz) 4:6, 6:4, 6:1

 








EZT OLVASTA MÁR?

X