Liga 1: a Kolozsvári CFR kedve szerint alakultak a dolgok


-A A+

A Kolozsvári CFR kedve szerint alakultak a dolgok a labdarúgó Liga 1 kilencedik fordulójában.

Azon túl, hogy a listavezető 2-1-re legyőzte a tabella második helyén álló CSU Craiovát, a harmadik és negyedik helyen álló csapatok is vesztesen hagyták el a pályát. A vasutas gárda így 4 pontos előnyre tett szert a táblázat élén.

A fellegvári Constantin Rădulescu stadionban megrendezett mérkőzésre kilátogató több mint 5 ezer néző ideges meccset láthatott, amit a CFR kezdett jobban.  A hazai alakulatnak két gólszerzési lehetősége is volt Urko Vera és Dan Nistor révén, mielőtt színre lépett Adrian Comănescu játékvezető. A sípmester akkor vesztette el az irányítást meccs fölött, amikor Mureşan és Screciu fejpárbajánál sárgalapot adott a CFR védőjének. Dan Petrescu, a forrófejűségéről hírhedt hazai edző magából kikelve kérte ezt számon Comănescun, aki tehetetlenségében a tribünre küldte Petrescut.

A következő vitatott helyzet a 36. percben következett be, ekkor a kapura törő Deacot rántja le a tizenhatoson belül Ferreira. A bíró első fázisban büntető mellett sárgalapot mutat fel a Craiova játékosának, majd 2 perccel később az asszisztens tanácsára ki is állítja Ferreirát. A tizenegyest Culio értékesíti biztos lábbal.

Az első félidő a vendégek óriási helyzetével ért véget, Mitriţă bombája valósággal megremegtette az Arlauskis által első ízben védett CFR kapujának felső lécét.

A szünetben sikerült valamelyest lecsillapodniuk a játékosoknak, a CFR pedig az idén már megszokott taktikához folyamodott – a vezetés birtokában átengedte a labdát az ellenfélnek – és éles ellentámadásokat vezetett Calancea kapuja felé. Legveszélyesebb a román élvonal legjobban megfizetett játékosának tartott Baldé volt, aki két kiváló helyzetet is elpuskázott, mielőtt az oltyán kapus bakiját (kiejtette a labdát a kezéből) kihasználva 2-0-ra növelte csapata előnyét. Comănescu adott egy kompenzációs büntetőt a vendégeknek is, akik a végjátyékban közel álltak az egyenlítő gól megszerzéséhez. A mérkőzés végül 2-1-es hazai győzelemmel zárult, a CFR ezzel 4 pontos előnyre tett szert a tabella élén.

Nem sikerült ilyen jól pár ürával korábban és pár száz kilométerrel keletebbre a román élvonalban szereplő másik „magyar” csapat napja. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a brassói Tineretului stadionban fogadta „hazai pályán” a FC Voluntari alakulatát. A székely gárda nagy reményekkel vágott neki ennek az összecsapásnak, ugyanis az előző fordulóban Iași-ból elrabolta a 3 pontot és ezzel megszerezte első idegenbeli győzelmét a Liga 1-ben.

Egy kiegyensúlyozott első félidő után az egyensúly a második játékrész elején tört meg, amikor a játékvezető piros lappal zuhanyozni küldte az ákomfutó Dimát (majdnem lerúgta ellenfele fejét). A megfogyatkozott létszámú Sepsi gyengeségét azonnal kihasználta a Voluntari, amely Tudorie révén vezetéshez jutott. A déliek játékosa a mérkőzés vége felé még betalált kétszer és kiütésesre módosította a végeredményt.

A Sepsi 9 pontjával visszacsúszott a tabella 11. helyére.

Liga 1, a 9. forduló eredményei

  • FC Botoşani-Astra Giurgiu 1-3
  • Juventus-CSM Poli Iaşi 2-2
  • Viitorul-FCSB 1-0
  • Sepsi OSK-FC Voluntari 0-3
  • Kolozsvári CFR-CS U Craiova 2-1

Hétfői mérkőzések

  • Szászmedgyesi Gaz Metan-Concordia (18:00, Digi Sport, Dolce Sport , Look TV)
  • Dinamo-Temesvári Poli (20:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)







EZT OLVASTA MÁR?

X