Keresi a rendőrség a Kolozsváron magyar szurkolókra támadó huligánokat


-A A+

A lakosság segítségét kérte szerdán a Kolozs megyei rendőrség a Kolozsvári U ultráinak azonosításához, akik szombaton botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira egy sportrendezvényen. A hatóságok hivatalból indítottak vizsgálatot az ügyben.

Mint korábban írtuk,  a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó torna magyar résztvevőire családjuk jelenlétében támadtak rá a Kolozsvári U huligánjai. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s galerit csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.

Ezt a mulasztást szeretné pótolni a Kolozs megyei rendőrség. Szerdán bejelentette, hogy hivatalból indított eljárást az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kéri az elkövetők azonosítása céljából. A Maszol az alábbi, birtokába jutott amatőr felvételek közlésével szeretné segíteni a nyomozást.

A rendőrség azt is közölte: három olyan személyt, akiket a támadásban való részvétellel gyanúsítanak, később előállítottak, és a helyszínen megállapítottak alapján készített jegyzőkönyveket átadták az ügyészségnek.

A CFR szurkolói csoportjának egyik tagja kedden a Maszolnak elmondta: feljelentést tesznek az U ultrái ellen a rendőrségen. Hozzátette, nem azt fájlalják, hogy néhányuknak beverték a fejét, hanem azt, hogy a véres csatajelenetek a feleségek és gyermekek szeme láttára történtek. Azt is hozzátette: ilyen iszonyatos etnikai gyűlölettel még soha nem szembesült.

A kolozsvári NCN televíziónak nyilatkozva az Universitatea menedzsere, Ioan Ovidiu Sabau elítélte a csapata szurkolóinak magatartását. "Nem tudok egyetérteni ezzel a viselkedéssel. A hatóságoknak tenniük kell a dolgukat, azért fizetjük őket" - nyilatkozta a volt válogatott labdarúgó.

Az U szurkolói csoportjának az egyik név nélkül nyilatkozó képviselője a Ziar decluj.ro portálnak elmondta: nem a kolozsvári CFR szurkolóival volt nézeteltérésük, hanem a Ferencváros és a Videoton szurkolóival, akikkel 1998 óta nyílt konfliktusban állnak, és azóta minden alkalmat kihasználnak arra, hogy megbosszulják a csaknem két évtizede Budapesten elszenvedett sérelmeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X