Németül is menesztették Christoph Daumot a trikolórok kispadjáról


-A A+

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerződést bontott Christoph Daum szövetségi kapitánnyal - tette közzé csütörtök este két nyelven - románul és németül - hivatalos honlapján a FRF. 

A FRF technikai bizottságának ajánlatára Răzvan Burleanu, a szövetség elnöke és Christoph Daum szövetségi kapitány az együttműködés megszakításáról döntött a világbajnoki csoportselejtező utolsó két mérkőzése előtt. Az egyezség azt követően lép érvénybe, hogy ezt jóváhagyja a FRF végrehajtó bizottsága” – írja a FRF közleményében. 

A közlemény szerint a stáb többi tagja folytatja tevékenységét. 

Az idézett dokumentumban a szövetség köszönetet mond a német szakembernek 15 hónapos tevékenységéért, amely alatt „új standardokat” vezetett be, ami a fizikai és szellemi felkészülést, a fegyelmet, a táplálkozást, a kommunikációt illeti. Mindezek azonban „sajnos nem bizonyultak elégségesnek” ahhoz, hogy a válogatott kijusson az oroszországi világbajnokságra - mutat rá a közlemény, amely zárásként „további sikereket” kíván Christoph Daumnak. 

A labdarúgó-szövetség technikai bizottsága hétfői ülésén javasolta a FRF-nek, hogy miután a román válogatottnak matematikai esélye sem maradt kijutni az oroszországi vb-re, bontsanak szerződést Christoph Daummal. Christoph Daumot, első külföldi edzőként, 2016 júliusában nevezték ki a román szövetség kapitányává. 

A román csapat a montenegrói vereséggel (0-1) minden esélyét elveszítette, hogy továbbjusson az E selejtezőcsoportból. Romániának még két mérkőzése maradt hátra a csoportban: október 5-én Kazahsztánnal játszanak Ploieşti-en, október 8-án pedig Dánia ellen, idegenben. 

Románia utoljára 1998-ben vett részt labdarúgó-világbajnokságon. 

Készülődhet Cosmin Contra?

Már a technikai bizottság hétfői döntésekor felmerült egy pár név arra vonatkozóan, hogy ki legyen a német szakember utódja. Legtöbben a Kolozsvári CFR edzőjét, Dan Petrescut szerették volna megbízni a trikolórok vezetésével, ám a Chelsea volt játékosa nem vállalta a feladatot. A második opció Cosmin Contra volt, a bukaresti sportsajtó információi szerint már pénteken kinevezhetik a román válogatott kispadjára.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X