Kosár Eb: Szerbia lesz Szlovénia ellenfele a döntőben


-A A+

Szerbia-Szlovánia mérkőzést rendeznek vasárnap este a férfi kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében, miután Bogdanovicsék az elődöntőben nagy csatában 87–79-re megverték Oroszországot. Mint írtuk, a másik ágon Szlovénia 20 pontos ruhát osztott ki a címvédő Spanyolországnak.

Szerbia kezdte jobban a mérkőzést, ellépett 5–0-ra, és bár később az oroszok is beindultak, az első negyedben végig Alekszandar Djordjevics tanítványai vezettek. A második tíz percet még jobban elrontotta Oroszország, pontosabban a szerbek feljebb kapcsolták a tempót, és a negyed közepén kevesebb mint három perc alatt 14–0-t futottak (26–42).

A második félidőben sokáig 16 pont körül mozgott a különbség, majd hirtelen kezdtek ülni az oroszok távoli dobásai, így a 27. percben visszajöttek öt pontra (52–57). 

Úgy tűnt, ennél közelebb nem tudnak zárkózni, mert a szerbek mindig a legjobb pillanatokban süllyesztettek el egy-egy hárompontost. Az utolsó öt percben még egy utolsó rohamot vezetett az Alekszej Sved vezette orosz együttes, a 36. percben fel is zárkózott 73–75-re, ekkor azonban jött Bogdan Bogdanovics és öt pontjával lényegében lezárta a találkozót. Szerbia 87–79-re győzött, így a vb és az olimpia után az Eb-n is döntőzhet, míg az oroszok Spanyolországgal mérkőznek meg a 3. helyért.

A győztes legjobb dobói a 24 egységig jutó Bogdanovics és a 18 pontot dobó Boban Marjanovics, míg az oroszoknál ezúttal is a 33 pontig jutó Sved volt a vezér.

Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, Isztambul

Elődöntő 

  • Oroszország–Szerbia 79–87 (20–25, 14–23, 23–18, 22–21) 

Vasárnap

A harmadik helyért

  • 16.00: Spanyolország–Oroszország (17.00, TVR2)

Döntő

  • Szlovénia–Szerbia (21.30, TRV2, M4 Sport) 







Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X