Liga 1: teltház előtt semlegesítette egymást a CFR és a FCSB


-A A+

A Kolozsvári CFR megőrizte 4 pontos előnyét a fővárosi FCSB előtt, miután a két csapat a labdarúgó Liga 1 tizenegyedik fordulójának utolsó mérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget. Az etap nyertesei a CSU Craiova és az Astra Giurgiu, amelyek beérték pontszámban Gigi Becali csapatát.

Tulajdonképpen teltház előtt rendezték a fellegvári Constantin Rădulescu stadionban a Kolozsvári CFR-FCSB találkozót, ugyanis csak a biztonsági okokból lezárt lelátó felső része maradt üresen. Arról, hogy a 16 ezer néző szimpátiája inkább melyik csapat irányába mozdult el, a mérkőzés első vitatott jeleneténél kaphattunk képet. A 11. percben Urko Vera bevette Niță kapuját, ám a gól Ovidiu Hațegan egy vélt szabálytalankodásért nem adta meg. A lassítások visszanézése után a szakértők megállapították, hogy Brian Nouvier nem faultolta le Benzart, egyszerűen csak magasabbra ugrott ellenfelénél. 

A meg nem adott gól után Hațegan újabb hibát vétett azzal, hogy a már korábban besárgult Pintiliit annak ellenére nem küldte zuhanyozni, hogy 2-3 durva szabálytalanságot is elkövetett.

A FCSB első gólhelyzetéig a 41. percig kellett várni, amikor Budescu jó beadását Bălașa puskázza el. 

A szünetre viszont a hazaiak vonulhattak előnyben, hiszen Deac beadásakor lecsapódó beadásakor Urko Vera kihasználva Niță hibáját megszerezte a vezetést.

A második félidő elején Dan Petrescu taktikát váltott, hátrébb húzta csapatát és hagyta a vendégeket támadni. Sokáig úgy tűnt, hogy a FCSB meddő labdabirtoklása nem terem gyümölcsöt, ám a 64. percben Man zseniális mélységi passzt adott Budescunak, aki egy érintésből Arlauskis mellett kilőtte a hosszúsarkot. Alig pár perccel később a vendégek büntetőt követeltek, amikor Nouvier ráesett Benzarra, akit maga alá tepert. Hațegan most is továbbot intett, mondhatni, hogy mindkét csapattól elvett egy-egy gólt.

Az eredmény már nem változott, így megmaradt a forduló előtti 4 pontos különbség a két csapat között. A CFR 26 ponttal vezeti a tabellát, a 2-4 helyen 22-22 ponttal áll a FCSB, a CSU Craiova és az Astra Giurgiu. 

Liga 1, a 11. forduló eredményei

  • FC Voluntari-Temesvári Poli 1-0
  • Sepsi OSK-CS U Craiova 2-3
  • FC Botoşani-CSM Poli Iaşi 3-3
  • Dinamo-Concordia - elmaradt a viharriadó miatt
  • Viitorul-Juventus 3-0
  • Szászmedgyesi Gaz Metan-Astra 0-0
  • Kolozsvári CFR-FCSB 1-1







EZT OLVASTA MÁR?

X