Kikerül a birkozás a 2020-as olimpia műsorából


-A A+

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.2

A vezető testület május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most megnevezett sportágat - erre a lehetősége megvan -, ugyanakkor nem tűnik valószínűleg, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet, és nem a hét új pályázó - a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball - közül választ majd egyet.

A végrehajtó bizottság indítványáról a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz. Akkor dől el az is, hogy mely város rendezheti majd a hét év múlva esedékes nyári játékokat.

A nemzetközi hírügynökségek a vb-ülést beharangozó írásaikban egyaránt az öttusát és a tekvondót látták a legveszélyeztetettebb helyzetben lévőnek, ugyanakkor felmerült, hogy esetleg az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda is képbe kerülhet.

A testület 15 tagja a NOB programbizottsága által készített jelentésre támaszkodhatott, amelyben valamennyi olimpiai sportágat értékelték 39 szempont alapján. Ebben az átfogó jelentésben adatok szerepeltek többek között a sportágak versenyeinek látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről. A jelentésben nem állítottak fel sorrendet, csak a kategóriáknál szerepeltek pontszámok.

A végrehajtó bizottság határozata nem volt előre borítékolható, mivel a tagoknak nem kellett kötelezően csupán a jelentésben foglaltak alapján dönteniük, állásfoglalásukat sportpolitikai, illetve érzelmi szempontok is befolyásolhatták.

A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehetett kieső, így 26 sportág közül kellett egyet kiválasztaniuk a vb-tagoknak.

A sportágak többsége számára létfontosságú az ötkarikás szereplés, mivel a NOB támogatása nélkül a legtöbbjük életképtelen - amint arra utalt Jacques Rogge elnök a döntés előtti napon.

Az ötkarikás műsorban lévő sportágak nemzetközi szövetségei nagyvonalú juttatásban részesülnek a NOB-tól, amely 375 millió dollárt osztott szét közöttük a tavalyi, londoni játékokra való felkészüléshez. Ez az összeg a jövőben várhatóan 475 millióra emelkedik.

A NOB a támogatás összegétől függően négy osztályba sorolja a sportágakat, a legmagasabb kategóriában 35,77 milliót ad, a legalacsonyabb csoportban pedig 11,19 milliót.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X