BL: izgalmas döntetlenek Donyeckben és Madridban


-A A+

 

A keddi játéknap két idegenbeli győzelme után, szerdán „csak" döntletlenig jutottak a vendégegyüttesek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben: a csoportkör utolsó fordulójában a Kolozsvári CFR által legyőzött Manchester United értékes 1-1-es eredménnyel várhatja a hazai visszavágót a Real Madrid ellen, a Borussia Dortmund pedig kétszer is egalizált a Mircea Lucescu vezette Sahtar Donyeck otthonában.

A második perc közepén láthatta az első helyzetet a Bernabéu közönsége, a Cristiano Ronaldótól induló akció végén Sami Khedira durrantott mellé. A negyedik minutum elején Ángel di María szlalomozott a manchesteri védők között, majd 18 méterről mellé trafált. Jobban kezdett a Real Madrid, Robin van Persie egy kis pofonért sárgát kapott rögtön a meccs elején.

Az ötödik perc végén David de Gea óriási bravúrt mutatott be: a Rio Ferdinandról lepattanó labdát Fabio Coentrao állítgatás nélkül kapura küldte 15 méterről, a „vörös ördögök” spanyol kapusa pedig a kapufára tolta a labdát, amely kifelé pattant. Ezt megúszta a Manchester United. Cristiano Ronaldo nem sokkal később fejessel próbálkozott, de nem talált kaput.

A Manchester United az első negyedórában jól védekezett, és jól ölte a hazaiak játékát, támadásban Kagava Sindzsi volt a legaktívabb a vendégeknél.

A 20. percben Wayne Rooney végezhetett el szögletet, a remekül középre kanyarított labdára Danny Welbeck érkezett minden hazai védőnél magasabban, és öt méterről a kapu bal oldalába fejelt. Érdekesség, hogy a gólnál Di María a gólvonalról éppen onnan mozdult el a fejes előtt, ahová érkezett a labda. Welbecknek eddigi 27 MU-meccsen egy gólja volt ebben a szezonban...manutd

A túloldalon a kiválóan kontrázó Real Madrid indult meg, Di María bal alsóba tartó távoli lövését kitolta De Gea. A spanyol kapus bravúrt bravúrra halmozott az első fél órában. A 28. percben Cristiano Ronaldo szabadrúgásból telibe talált Van Persie-t, majd az ismétlést a jobb alsó mellé durrantott. A kapott gól felpörgette a házigazdákat.

Góllá érett a Real Madrid mezőnyfölénye: Di María adott be a bal oldalról, a középen érkező Cristiano Ronaldo hat méterről a bal alsóba fejelt; Patrice Evra elcsúszott, így lemaradt a portugál sztárjátékosról. De Geának nem volt esélye a védésre.

A 34. percben kis híján megduplázta góljai számát Welbeck: egy bal oldali beadást követően az angol válogatott támadó berobbant az ötösön belül, és tovább pöckölte a labdát, amely Diego López hátáról szögletre pattant – épphogy elkerülve a bal oldali kapufát. Welbeck az egyik nagy meglepetése volt a meccsnek, sokan megkérdőjelezték az ő kezdőbe kerülését, ám bebizonyította, hogy helye van ott.

A félidő hajrájában előbb Cristiano Ronaldo lőtt fölé a tizenhatos előteréből, majd a túloldalon Rafael durrantott fölé. A hosszabbításban is Ronaldónak volt helyzete, ám Evans szorításában mellé fejelt a portugál zseni. A manchesteri szurkolók eközben az idegesen járkáló Mourinhót arra „szólították fel”, hogy üljön le.

Bekezdett a fordulás után a Manchester United: előbb Van Persie beadását fejelte az oldalvonal felé Welbeck, majd Rooney szögletét a berobbanó Phil Jones fejelte kapura. Szó szerint a kapura, hiszen a labda a háló tetején landolt, Diego López biztosított csak, nem ért hozzá a labdához. A túloldalon Cristiano Ronaldo – ki más – forgolódott a tizenhatosnál, majd kapura zúdította a labdát, De Gea fogta a lövést (másodjára).

Az 52. percben Di María távolról próbálkozott, De Gea azonban fogta a jobb alsóba tartó kísérletet. Az argentin szélsőnek megjött a lövőkedve, nem sokkal később újra lőtt, ám ezúttal a kaput sem találta el. Az 54. percben Evra tolta meg a labdát középen, és mehetett volna ziccerben, ám a visszaérő Varane taszajtott rajta egyet, és elvette a labdát. Hiába reklamáltak a vendégek, a bírót nem lehetett meggyőzni, hogy szabálytalanság történt.

Az utóbbi percekben kissé leült a játék, egyik csapat sem tudta megtartani huzamosabb ideig a labdát, a pályán azonban a feszültség tapintható volt. A 61. percben megcáfolta a Real Madrid az előbb leírtakat, Khedira a jobb oldalról adott középre, a hosszún érkező Fabio Coentrao estében tette kapura a labdát, De Gea pedig akrobatikus mozdulattal, lábbal védett.

A 70. percben ismét felhördült a Bernabéu, a csereként beálló Higuaín jobb oldali beadására már érkezett Ronaldo a rövidnél, ám a becsúszó Rio Ferdinand szögletre mentett. Ferdinand mellett egyébként azért nem Nemanja Vidics kezdett, mert Sir Alex Ferguson nem akarta megkockáztatni játékát. A 72. minutumban Van Persie kétszer is gólt szerezhetett volna: előbb Diego López tolta a lécre lövését, majd egy védelem mögé bejátszott labdát pattintott kapura a holland, Xabi Alonso a gólvonal elől takarítani tudott.

A túloldalon Higuaín, majd Khedira is fölé lőtt. Az utolsó húsz percre rendesen felpörögtek a csapatok, az iram óriási volt, futószalagon jöttek a helyzetek.

Némi tanácstalanság a manchesteri kapu előtt, Ronaldo, majd Özil sem lőtt, Modric kísérletébe beleléptek a vendégek, a tűzijáték végén Khedira unta meg a tilitolit, és kapura zúdította a labdát, De Gea hárított. A mélyen betömörülő vendégek védelmét többször szépen körbeadogatta a Real Madrid, hiába.

A hosszabbításban a csereként beálló Modric adott középre a bal oldalról, Ronaldo azonban nem tudott kapura lőni Phil Jones és Jonny Evans szorításában, a két manchesteri együttes erővel hatástalanította a portugált. A túloldalon Van Persie tornáztatta meg Diego Lópezt, 15 méterről lőhetett üresen, ő onnan nem szokta eltéveszteni a kaput, most sem tette, ám a spanyol kapus szögletre tolta a labdát – a sarokrúgást nem engedte elvégezni Felix Brych, óramű pontossággal lefújta a találkozót.

Kedvező helyzetben a kétszer egyenlítő Dortmund

A Donecknek ez az első tétmérkőzése azóta, hogy a csoportkör december 5-ei zárásán 1–0-ra kikapott a Juventustól. Ennek ellenére játékosai nem mozogtak fásultabban, mint a hét végén hazai pályán a Hamburgtól 4–1-es vereséget szenvedő dortmundiak. Az első öt perc tapogatózásának Jakub Blaszczykowski ollózása vetett véget egy rosszul kifejelt donecki labda után, de a lengyel kísérlete nyomán a labda elkerülte a kaput.

A BVB előbb kapta el a fonalat, de miközben alaposan építette támadásait, a Sahtar a megszerzett labdákkal a túloldalon egy pillanat alatt az ellenfél tizenhatosához ért, s a brazil négyes (Taison, Luiz Adriano, Alex Teixeira, Fernandinho) követhetetlen cseleivel zavarba hozta a németek védőit.

Tíz perc után remek iramot vettek fel a játékosok, főleg a németek pörögtek. A 17. percben a Dortmund a lécet is eltalálta: Marco Reus szöglete után Mats Hummels fejelt a lécre – nagy mázlija volt a védekezésben sokkal bizonytalanabb Luiz Adrianónak, aki felett könnyedén fejelt el a német. A nagy kedvvel és ötletesen játszó Dortmundból Reus is próbára tette Andrij Pjatovot, de 25 méteres lövését másodszorra megfogta a bakijairól hírhedt ukrán kapus. A Sahtar hosszú percekre beszorult a saját térfelére.

Amikor az ukránok kiszabadultak, eljutottak legalább egy-egy szögletig vagy szabadrúgásig. Így a lépést Reusszal, Blaszczykowskival és Lewandowskival nehezen tartó védelem levegőhöz jutott. A félidő derekára a dortmundi védelemből is eltűnt a kezdeti bizonytalanság, simán hárították a pontrúgások utáni helyzeteket. A Sahtar viszont ebben a periódusban a középpályán is összeszedte magát.

A 31. perc előtt Luiz Adriano szabadrúgást harcolt ki Felipe Santanával szemben. A kapuval szemben, 21 méterről végezhetett el szabadrúgást Darijo Srna, és a csapatkapitány elemi erővel bombázott magasan a kapu közepébe, a léc alá. Roman Weidenfeller mellényúlt, vezetett a Sahtar! 1–0

BVB ezután visszaszerezte mezőnyfölényét, de már nyomasztóbb helyzetben kellett támadásokat építenie, s a hazaiak is határozottabban léptek oda. A 40. percben tíz dortmundi próbálkozásra három donecki jutott.

A tizenegyedik német kísérlet meghozta az egyenlítést is: Mario Götze cselezett a jobb oldalon, a tizenhatos és az alapvonal találkozásáról beívelt labdájával megtalálta Lewandowskit. A lengyel elsőre luftot rúgott, de közben Fernandinho és Dmitro Csihrinszkij összeütközött, a labda Lewandowski előtt maradt, és hét méterről higgadtan gurította be a bal alsó sarokba. 1–1

Szinte azonnal jött a Sahtar válasza: a bal oldalról betörő Taison lövése után Weidenfeller nem tudta megfogni a labdát, a kipattanót Alex Teixeira szelídítette meg a bal kapufa mellett, de mire kapura lőtt, Marcel Schmelzer odaért a kapufához, és blokkolta a kísérletet.

A támadó focit hozó, mozgalmas első félidő döntetlennel zárult. A Dortmund hétszer találta el a kaput,. ebből ötöt Blaszczykowski jegyzett. A Sahtar négyszer célzott pontosan.borussia

A Sahtar tavalyelőtt a nyolc közé jutott a BL-ben, a Dortmund legutóbb tíz éve jutott a legjobb 16 közé, akkor a második csoportkörben vérzett el.

A Dortmund a második félidőben egyből a közepébe vágott: Reus és Lukasz Piszczek összjátéka után előbbi lőtt, de hazai gólt szerző Srna védekezésben is jeleskedett, remekül blokkolt. A kezdeti riadalom után Lucescu csapata lehiggadt, megpróbálta tovább tartani a labdát. A hátsó sor passzolgatása után aztán hirtelen ritmusváltásokkal próbálkozott, így próbálta meg zavarba hozni a dortmundi védelmet.

A szünetben talán Webb is elgondolkozott az öltözőjében az első félidőről, és a folyamatosan pontrúgás kiharcolására törő doneckiek taktikája miatt megfogadhatta, kevesebbet fúj, így akkor sem ítélt szabadrúgást, amikor Hummels a kezdőkörben egyértelműen buktatta Luiz Adrianót.

A dortmundiak is visszavettek a tempóból, óvatosabban építkeztek, mint az első félidőben, mondhatni, az 52. percben látott Mhitarjan-lövés után leült a találkozó.

Madridban döntetlenre állt a Real és az MU összecsapása is, amelyről ide kattintva olvashat.

Bő tíz percig tartott a viszonylagos semmittevés, aztán újra láthattunk sprinteket mindkét oldalon, sőt a Dortmund szögletig is eljutott.

Aztán a Taison helyére beálló Douglas Costa a 68. percben a semmiből szenzációs gólt lőtt: Jaroszlav Rakickij előreívelt labdáját megszelídítette Schmelzer mellett, majd 15 méterről félfordulattal a bal alsó sarokba továbbított. Hummels alászaladt Rakickij labdájának, de Weidenfeller erről a gólról nem tehetett. 2–1

A Dortmundnak támadott, Lewandowski távoli lövése és egy szöglet jelezte, hogy feljebb kapcsolt a BVB. A korábban sárgát kapó Fernandinho Blaszczykowski lekönyöklése után megúszta a kiállítást.

A dortmundiak játékából hiányzott az első félidőben látott átütőerő, a kiharcolt szögletek adtak reményt az immár kiválóan záró hazai védelem ellen. A Sahtar a megszerzett labdákkal egyből megindult előre, látszott a szándék arra, hogy növelje előnyét. Mindezt élvezte a közönség, amely kiéhezett már a jó futballra, amit meg is kapott kedvenceitől.

A 87. percben aztán az egyik dortmundi szöglet meghozta a várt eredményt: Schmelzer beívelt labdája éppen Hummels fejére érkezett, és a védő ezúttal nem mérte el a célpontot, erős fejessel egyenlített. 2–2

Pillanatok alatt megváltozott a lelátó hangulata, a kétezer fős német tábor énekelt, a doneckiek pedig csendben figyelték a hajrát. A Dortmundnak a sokgólos döntetlen megfelelt a visszavágó előtt.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X