FRISSÍTVE - Hétfőtől Simona Halep a világ első számú női teniszezője


-A A+

Legyőzte szombaton Jelena Osztapenkót a pekingi torna elődöntőjében, és hétfőtől a világranglista élére kerül Simona Halep. Ő az első román női teniszező, akinek sikerül felküzdenie magát a világranglista élére. 

Döntőt játszhat Simona Halep a 6,381 millió dollár összdíjazású, pekingi kemény pályás tenisztornán, miután szombaton 6-2, 6-4 arányban legyőzte a lett Jelena Osztapenkót. A győzelemnek köszönhetően a román lány – pályafutása során először – hétfőtől átveszi az első helyet a világranglistán.

A mérkőzést követően Halep egy rózsából kirakott, a világelsőséget jelképező 1-est vehetett át a profi női teniszezők érdekeinek képviseletére alakult WTA ügyvezető igazgatója, Steve Simon és Micky Lawler elnök jelenlétében. 

Johannis is gratulált. „Gratulálok, Simona Halep, a WTA-világranglista első helyéhez! A pályán tanúsított szakmaiság, elszántság és odaadás tette lehetővé ezt a nagyszerű teljesítményt” - írta hétfőn Facebook-oldalán az államfő. Simona Halep átvette hétfőtől az első helyet a női profi teniszezők világranglistáján. Ő az első román női teniszező, akinek sikerül felküzdenie magát a világranglista élére. 

Simona Halepnek a szombati elődöntő volt a negyedik olyan mérkőzése, amelyen a világelsősége volt a tét. A legelső esélye a trónra lépéshez a Roland Garros idei döntőjén adódott, ahol éppen Jelena Osztapenkót kellett volna legyőznie álma beteljesüléséhez. Akkor ez nem jött össze, Pekingben azonban a román lány revansot vett a lett ellenfelén. A wimbledoni negyeddöntőben Konta Johanna győzte le, a cincinatti fináléban pedig Garbine Muguruzától szenvedett vereséget. 

Ez volt tehát Halep és a világranglista nyolcadik helyét elfoglaló, 20 éves Ostapenko második egymás elleni mérkőzése: az idei Roland Garros döntőjében 4-6, 6-4, 6-3-as, drámai vereséget szenvedett Halep.

A pekingi elődöntő azonban tökéletesen kezdődött Halep számára, hiszen könnyűszerrel elvette ellenfele adogatását, majd hozta a saját szerváját. 4-2-nél ismét brékelt Halep, majd 6-2-re lezárta a szettet. A második játszma elején fej-fej mellett haladt a két játékos, aztán egy gyors brékváltást követően, 4-4-nél újra összejött a brék Halepnek, majd 6-4-re hozta a szettet, és ezzel megnyerte a találkozót. 

A román lány öt ászt ütött a mérkőzésen, míg ellenfele négyet, és ugyanannyi kettős hibát vétett. 

„Különleges nap a mai!”

Így nyilatkozott örömkönnyeivel küszdköve a győzelem után. „Nagyon megható pillanat, azt hiszem, ez volt az első alkalom, amikor sírtam a pályán. Fantasztikus, hogy ezt sikerült elérnem. A csapatom, otthon mindenki engem figyel... Köszönetet mondok mindenkinek. Különleges nap a mai” – fogalmazott a román lány.

„Ezen a mérkőzésen talán az adogatás ment a legjobban”

„Soha nem felejtem el ezt a napot, ezt a tornát. Itt Kínában mindig sokan szurkolnak nekem, és várom a holnapi napot, a versenynek még nincs vége” - idézi Halepet a WTA hivatalos weboldala. Fotó: twitter.com/ChinaOpen

„Ez egy nagyszerű dolog, sokaknak sikerült (világelsővé válni – szerk. megj.), és most én is közéjük tartozom. Nagyon boldog vagyok, csak pályafutásom közepén tartok, sok éven át szeretnék még játszani” – nyilatkozta a román teniszező a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. 

„Ezen a mérkőzésen talán az adogatás ment a legjobban. Mentálisan is más voltam, azért sikerült nyernem” – mondta Halep. 

A vasárnapi fináléban a francia Caroline Garcia lesz Halep ellenfele.

Ez lesz a román lány 27. döntője, amelyek közül eddig 15-öt nyert meg. 2013-ban hat, 2014-ben kettő, 2015-ben és 2016-ban három-három, idén pedig eddig egy trófeát hódított el. 








EZT OLVASTA MÁR?

X