Tovább építené győzelmi sorozatát a Csíkszeredai Sportklub


-A A+

Nem néznek könnyű napok elé a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozói, hiszen négy nap alatt három mérkőzést kell letudjanak két bajnokságban. Érkezik az Erste Liga tavalyi finalistája, továbbá a sorozat az idei újonca, míg a román bajnokságban igazi presztízsmeccset rendeznek, ahol a címvédő látogat Csíkszeredába. A Gyergyószentmiklósi Progymnak egy kőkemény galaci kiszállása következik.

Nem fognak az elkövetkezendő napokban sem unatkozni a csíki jégkorong szurkolók, hiszen négy nap alatt három találkozót kell letudniuk a kék-fehéreknek. A Csíkszeredai Sportklub a múlt hetet remekül abszolválta, hiszen hat mérkőzéséből hatot nyert meg, ráadásul az Erste Ligában is begyűjtötte első hazai győzelmeit. Ez a hat találkozó önbizalmat adott a csapatnak, amelyre szükség is van, hiszen két újabb fontos találkozó elé néznek.

Pénteken ugyanis érkezik a tavalyi döntős MAC Budapest, amely jelenleg 18 pontjával a második a tabellán. A MAC még az idény elején egy meglepő vereségbe szaladt bele a Dunaújváros ellen, majd a DVTK-tól is, ha minimálisan is, de kikaptak. Ezt leszámítva hozzák az úgymond kötelezőt.

A Vienna Capitals II-nek ez lesz az első erdélyi túrája. A sereghajtó két ponttal rendelkezik miután egy alkalommal sikerült meglepniük a Brassói Coronát. Nagyon hullámzó a játékuk, de egy sokat korcsolyázó csapatról van szó, akik ellen meg lehet szenvedni.

A román bajnokságban is pályára kell lépjenek a csíki fiúk méghozzá hétfőn a címvédő Brassói Corona ellen. Ezen összecsapás csupán a román bajnokságba fog beleszámítani. Mindkét alakulatnak lesznek meccsei ezt megelőzően, így nagy valószínűséggel a pillanatnyi forma fog dönteni.

Pénteken 19 órától a MAC Budapest, szombaton 18 órától a Vienna Capitals II, míg hétfőn este 18.30 órától a Brassói Corona látogat a Vákár Lajos Műjégpályára.

„Nagyon sokat jelentettek az elmúlt héten aratott győzelmek, még akkor is ha egymást követték a találkozók. Igazán nehéz hetünk volt, ellentétben a mostanival, bár a vége egyáltalán nem lesz könnyű. A srácok az edzéseken is sokkal jobb kedvel dolgoztak. Az elkövetkezendő meccseken is ugyanazt a játékot várom el a srácoktól, mint legutóbb. Maximális odafigyelést a védekezésre, illetve a büntetésekre. Bár egyik soron következő ellenfelünkkel sem játszottunk eddig, így élő tapasztalatunk nincs, de igyekeztünk felkészülni belőlük a videó anyagokból” – fogalmazott Leo Gudas a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője.








EZT OLVASTA MÁR?

X