#metoo - újabb olimpiai bajnok tornásznő tálalt ki


-A A+

Az ukrán Tatjana Gucu után újabb olimpiai bajnok tornásznő áll a nyilvánosság elé, hogy éveken át bántalmazták szexuálisan. 

A most 21 éves McKayla Maroney 2012-ben, a londoni olimpiai játékok alkalmával aranyérmet nyert az amerikai csapattal és ezüstérmes lett egyéni összetettben.

A Harvey Weinstein-ügy kapcsán indult #metoo mozgalom hozta fel benne azokat az elfelejteni próbált szexuális zaklatásokat, amelyeket fiatal tornászként volt kénytelen elszenvedni. McKayla Twetter-bejegyzésben árulta el, hogy az amerikai női tornász válogatott orvosa, Dr. Larry Lassar többször is molesztálta kezelés címszó alatt. Ráadásul csak 13 éves volt, amikor mindez elkezdődött. 

„Dr. Nassar azt mondta, hogy orvosilag szükséges kezelést kapok, amit már 30 éve hajt végre pácienseken. Akkor kezdődött, amikor 13 éves voltam az egyik első országos válogatott táboromban, Texasban és addig nem lett vége, míg abba nem hagytam a sportot. Úgy tűnt, hogy bármikor és bárhol lehetőséget talál a férfi, hogy kezeljen. Ez történt Londonban is, mielőtt én és a csapat megnyertük az aranyat és megtörtént akkor ir mielőtt ezüstérmet nyertem” – írta a tornász.

Történetéből kiderült, hogy egyszer még altatót is beadott az orvos a lánynak, aki furcsa és ijesztő helyzetben találta magát az ébredésekor. „A következő dolog, amit tudtam, hogy egyedül vagyok a hotelszobájában és kezelést kapok. Azt hittem meghalok azon az estén” – mesélte a megdöbbentő esetet Maroney.

Nem az olimpikon az egyedüli, aki az orvost hasonló vádakkal illeti. Összesen 125 nő perelte be az évek során Dr. Nassart. Az orvos azt állítja, hogy a nőknek belső hüvelyi kezeléseket adott, amelyek orvosi szempontból teljesen megfelelőek voltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X