A székelyudvarhelyi László Csaba neve ismét felvetődött Bernd Storck utódjaként
A székelyudvarhelyi születésű László Csaba neve is felmerült a médiában mint lehetséges jelölt a Bernd Storck menesztésével megüresedett szövetségi kapitányi pozícióra a magyar labdarúgó-válogatott élén.
László Csaba csütörtökön a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában úgy fogalmazott, ha a közvélemény érdemesnek találja a poszt betöltésére, azt megtiszteltetésnek veszi, de hogy a szövetségnél valóban felvetődik-e a kinevezése, azt nem tudja, s addig tárgytalannak tekinti a találgatásokat, amíg nem beszélt senkivel az MLSZ-től.
A székelyföldi szakember leszögezte - Bernd Storck és a szövetség közös megegyezéssel történt keddi elválására utalva -, az a kapitány távozott, aki hosszú évtizedek után először világversenyre vezette a nemzeti együttest. Ugyanakkor hozzátette: a „selejtezőcsoport nem sikerült, ez tény”, s külön is kiemelte a kevés megszerzett pontot, illetve azt, hogy a két erős csapattól, a portugáltól és a svájcitól mindkétszer kikapott a magyar válogatott. „A következő Eb-re az elvárás a kijutás - hangoztatta -, csakhogy legyen bárki a következő kapitány, nem lesz egyszerű feladata” - vélekedett.
A legfontosabb kérdés szerinte az, hogy ki lesz a sportigazgató. „Sok dolog maradt hátra, amit tovább kell vinni, be kell fejezni" - mondta, hozzátéve: előbb látni kell, hogy mi az elképzelése az új sportigazgatónak, a kapitányválasztás csak azután következhet. „Az első lépés előtt nem szabad megtenni a másodikat" - hangsúlyozta.
László Csaba szerint, aki Ugandában és Litvániában már szerzett kapitányi tapasztalatokat, a válogatottban mindig az aktuálisan legjobb labdarúgóknak kell szerepelniük, nem szabad kísérletezni, mert eredményeket kell produkálni. Úgy gondolja, meg lehet célozni a 2020-as Eb-részvételt, ami a Csányi Sándor vezette elnökség célkitűzése. „Biztos vagyok benne, vannak olyan játékosok, akikkel ezt meg lehet próbálni, de az az edző, aki azt mondja, ezt biztosan meg tudjuk csinálni, az nem mond igazat" - jelentette ki.
- Székely edző a magyar labdarúgó-válogatott élén?
Sport - Leváltották László Csabát a felvidéki labdarúgóklubnál
Sport - Modern magyar focimesét láttunk Dunaszerdahelyen – még a székely himnusz is felcsendült
Sport - Az új DAC Arénából tudósítunk a DAC-Slovan összecsapásról
Sport - Magyar csatárt igazolt az FC DAC
Sport - A Slovan Priskin góljával verte meg a DAC-ot
Sport
- 33317 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33319 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33319 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33320 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33322 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33322 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni