Kilőtt a Rakéta: Ronnie O'Sullivan nyerte az English Opent


-A A+

Ronnie O'Sullivan nyerte vasárnap este a sznúker őszi versenynaptárának első jelentősebb tornáját. A sportág legnagyobb tehetségének tartott angol játékos honfitársát, Kyren Wilsont győzte le 9-2-re az English Open döntőjében. Olyan színvonalon játszott, hogy azt tanítani kellene.

Megnyerte Ronnie O'Sullivan vasárnap este a Home Nation Series sorozat első tornáját, az English Opent. A Rakétának becézett angol versenyző győzelme teljesen megérdemelt volt: olyan magas színvonalon játszott Barnsley-ban, amilyent legutóbb a világbajnoki címvédésének évében, a 2012-2013-as szezonban láttak tőle a sznúker kedvelői.

Kirobbanó formáját a torna előtt elszenvedett bokasérülése sem vetette vissza: az első mérkőzés kivételével egy elnyűtt sportcipőben győzte le sorra az ellenfeleit. A sznúkerszövetség különleges engedélyével sportcipőt viselt az első fordulóban, a Zhang Anda elleni összecsapáson is, csakhogy rikító színűt. Emiatt megfeddték, és le kellett cserélnie egy fekete színűre.

Az ötszörös világbajnok érdemeit nem csökkenti, hogy a tornán egyetlen igazán fajsúlyos ellenfele akadt: John Higgins, akit a nyolcaddöntőben csak az utolsó frémben tudott legyőzni, 4-3-ra.  A negyeddöntőben az ifjú angol tehetség, Jack Lisowski (5-2) képtelen volt az útját állni, az elődöntőben pedig a skót Anthony McGill (6-4) csak egy kicsit izzasztotta meg.

A tornagyőzelemért honfitársával, Kyren Wilsonnal csapott össze a döntőben. A meggyőző végeredményen – 9-2 – túl sokat mondó adat, hogy a fináléban Ronnie O'Sullivan összesen öt százas bréket lökött, a tornán tizenhármat, amelyekből az utolsó a karrierjében a 893-ik volt.

Az angol sznúkerzseni nem csak 70 ezer fonttal lett gazdagabb. A 29-ik pontszerző tornagyőzelmével elhagyta Steve Davist (az English Open serlegének névadóját), és utolérte John Higginst az örökranglistán. Így már csak hat pontszerző tornát kell megnyernie ahhoz, hogy megdöntse a legendás Stephen Hendry rekordját.

A Home Nation Series szervezői egymillió fontot ígérnek annak a versenyzőnek, aki megnyeri a sorozat mind a négy (angliai, északírországi, skóciai és walesi) tornáját. Ha tartani tudja az English Openen nyújtott színvonalat, a sznúkerben szokatlanul magas pénzjutalom Ronnie O'Sullivané lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X