Női kézi BL: megóvta a Győri ETO a Rosztov-Don elleni meccset
Megóvta a Rosztov-Don elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzést a Győri Audi ETO KC – jelentette be Szabó Tamás, a klub nemzetközi és kommunikációs vezetője a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában.
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO a hétvégén egy góllal (23–22) kikapott Oroszországban a Rosztov-Don vendégeként, ezzel elveszítette hibátlan mérlegét.
Tizenegy másodperccel a vége előtt a Rosztov kétszer passzolta vissza a labdát Mayssa Pessoa kapusnak, amit a szabályok értelmében nem tehet meg. A brazil kapuvédőnek egyből a földre kellett volna tennie a labdát, de ezt nem tette meg, ezzel alapot adott az ETO-nak az óvásra. „A szabálykönyv szerint az utolsó harminc másodpercben ha egy játékos nem teszi le a labdát egy szabálytalanság után, azért hetest és kiállítást kell ítélni. Ez azonban elmaradt. Tiszta gólszerzési lehetőséghez juthatott volna az ETO” – fogalmazott Szabó Tamás, aki hozzátette: a folyamat elindult, várják az EHF döntését. A sportvezető leszögezte: nem az újrajátszás miatt döntöttek az óvás mellett, hanem amiatt, hogy felhívják a figyelmet az ilyen és hasonló esetekre.
Szabó elmondta: az ETO a határidőn belül benyújtotta óvását az európai szövetségnek.
- 33111 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33113 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33113 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33114 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33116 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33116 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni