Miklós Edit síző Győrben tesztelte légellenállását


-A A+

Az Audi Hungaria Zrt. szélcsatornájában tesztelték Miklós Edit alpesi síző légellenállását szerdán, a Magyarországon először végzett művelet során óránként 120 kilométeres szélsebességet értek el.

A szocsi olimpián lesiklásban hetedik versenyző elmondta, hogy a teszt célja egy olyan testtartás megtalálása volt, amellyel könnyebben lehet nagyobb sebességet elérni. Hasznosnak és fantasztikusnak nevezte a tesztet, úgy fogalmazott, hogy a tapasztalatnak mindenképp hasznát veszi.

A 29 éves Miklós Editnek - aki januárban súlyos térdsérülést szenvedett - a jövőben több hasonló tesztelési lehetősége is lesz a győri járműgyárban.

A szerdai teszten először az óránkénti ötven kilométeres szélsebességet imitálták a sajtó képviselőinek jelenlétében, aztán a 120-at már csak a szakmai stáb jelenlétében tesztelték a maximum óránkénti 160 kilométeres szélsebesség elérésére képes csatornában. A sílécek egy csapágyon mozgó alapra voltak ráerősítve.

Miklós Edit beszélt arról is, hogy lassan készen áll a visszatérésre, nincsenek fájdalmai. Decemberben, a kanadai Lake Louise-ban versenyez majd először - úgy fogalmazott, hogy szívesen kezdi ott a világkupa-szezont -, s a célja az, hogy a februári, phjongcshangi téli játékokra visszahozza a legjobb formáját.

Stefan Abplanalp, Miklós Edit svájci edzője elárulta: a minél jobb eredmény elérése érdekében Svájcban és Norvégiában is - ahol korábban dolgozott - rendszeresen tesztelik a sízők légellenállását szélcsatornákban.

Az Audi Hungaria Zrt. szélcsatornáját 2014-ben helyezték üzembe. A 250 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben egy két négyzetméter átmérőjű kiömlőn keresztül maximum óránként 320 ezer köbméter levegő áramlik, ami 116 olimpiai szabványméretű úszómedencét tudna megtölteni levegővel. A négy méter átmérőjű színpad 15 fokban forgatható jobb és bal irányba is.







EZT OLVASTA MÁR?

X