Novák Károly Eduárd: „Érmet akarok nyerni Tokióban, a 2020-as paralimpián!”


-A A+

Románia egyetlen paralimpiai bajnoka átgondolta visszavonulásáról a döntést, Novák Károly Eduárd újra harcba szál egy éremért a 2020-as tokiói Nyári Paralimpiai Játékokon.

„Nagyon sok évnyi edzés és versenyzést követően és a Rio De Janeiro-ban elszenvedett kudarc után 2017 számomra egy pihenő évet jelentett, az év folyamán családommal töltöttem nagyon sok időt és úgy érzem, mind fizikailag, mind pedig szellemileg feltöltődtem. Ezalatt az időszak alatt úgy érzem, új erőre, új motivációra kaptam és a 2020-as tokiói játékokra készülök. Azt szeretném, ha a 35 éves sportolói – korcsolyázói és kerékpározói – pályafutásomat egy éremmel zárjam le. Az első cél a jövő évi, augusztusban az olaszországi Maniagoban sorra kerülő világbajnokság lesz, ahol újra az elit sportolók közé szeretnék kerülni, hogy minél több pontot szerezzek a 2020-as Nyári Paralimpiai Játékokra való kijutás érdekében” – mondta a 41 éves Novák Károly Eduárd.

A Román Kerékpáros Szövetség elnökeként a csíkszeredai sportoló azt mondta, elégedett a sportág hazai fejlődésével. „Boldog vagyok a 2017-es versenyidény lejártával, hiszen a romániai kerékpársportban óriási lépést tettünk a normalitás és a valódi teljesítmény felé. Botrányos és pénzügyi problémákkal teli évek után sikerült idén sportolóinknak részt venniük az országúti Európa- és világbajnokságokon, negyven év után pedig először vett részt a román válogatott a pályakerékpáros kontinensviadalon. Ezen felül a szövetség által leigazolt sportolók száma 25%-kal nőtt, új csapatok jöttek létre és több gyerekek számára kiírt versenyt is szerveztünk” 








EZT OLVASTA MÁR?

X