EL: az Inter lelépte a Fellegváron a Kolozsvári CFR-t


-A A+

Az odavágón Palacio, a visszavágón Guarin és Benassi törte össze a Kolozsvári CFR továbbjutási álmait az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Az Internazionale Milánó rutinos olasz csapatként ellentámadásokra építkezve nagyon ravaszul, minimális erőbedobással tett pontot a vasutasok emlékezetes idei európai menetelésére.

cfrinter

Előzmények

A CFR eddig összesen öt alkalommal (beleértve az első milánói mérkőzést is) találkozott olasz csapattal, mérlege 1 győzelem, 1 döntetlen és három vereség.

Az Inter 17-szer csapott össze romániai klubbal, 11 alkalommal győztesként hagyta el a pályát, 3-3 alkalommal lett döntetlen illetve román győzelem a mérkőzés eredménye.

A vasutasok idén három győzelmet és 2 vereséget könyvelhettek el a Constantin Rădulescu-stadionban lejátszott európai klubmérkőzéseken.

Chivu és Pereira

A mérkőzés pikantériája, hogy Cristian Chivu 14 év után játszhat ismét romániai csapat ellen. A román válogatott volt csapatkapitánya 1999-ben szerződött az Ajax Amszterdamhoz az Universitatea Craiova csapatától és európai vándorlásai során sose hozta össze a sors romániai ellenféllel.

pereiraUgyancsak speciális lesz a ma esti mérkőzés Alvaro Pereira számára, aki a Fellegváron töltötte a 2008-09-es idényt, ahol szerepet vállalt a CFR történelmének első bajnoki címében. Az uruguayi labdarúgót 2009-ben vásárolta meg az FC Porto, ahonnan 2012-ben került az Interhez. Pereira számít a CFR legdrágább vételének (2,7 millió euró), de legdrágábban eladott játékosának is (6 millió euró).

A ma esti mérkőzés győztese a Tottenhan Hotspurs–Olypmipque Lionnais-összecsapásból kap ellenfelet a nyolcaddöntőben. A Spurs 2-1-es sovány győzelemmel utazik Lyonba.

Az egy héttel ezelőtti 2-0-s győzelem elvette a nerazzurri szurkolók kedvét a kolozsvári kiszállástól, hiszen - remélik - csapatuknak nem lesz szüksége biztatásukra a továbbjutáshoz. Ennek ellenére csütörtök délben több tucat tifosi sétálgatott a belvárosban.

tiffosik

Kolozsváron mindenki tud olaszul?

Az Inter-stábja is meglátogatta a kincses város nevezetességeit, a klub honlapjára feltett hír szerint az olaszokat kellemesen meglepte, hogy olyan sokan beszélték nyelvüket, amely - információink szerint - a legelterjedtebb idegen nyelv Kolozsváron. Az Inter sajtósainak figyelmét a Deák Ferenc utcán álló Lupa Capitolina-szobor sem kerülte el, és megállapították, hogy a növekvő és modernizálódó metropolisban szépszerével vannak még olyan boltok, amelyek szegényességükkel a múlt emlékét hordozzák magukon.

Egy órával a mérkőzés kezdete előtt megérkeztek az összeállítások:

CFR: Felgueiras - Cadu, Piccolo, Rada - Camora, Godemeche, Sepsi, Ivo Pinto, Muresan - Rui Pedro, Maah

Inter: Handanovic - Ranocchia, Zanetti, Juan Jesus, Pereira - Alvarez, Kovacic, Cambiasso, Guarin - Cassano, Palacio 

A mérkőzés legyel játékvezetői brigád vezeti élén Pawel Gil-lel.

A stadionba 12 ezer nézőt várnak, az utóbbi napoknak alig adtak el jegyet.

Chivuval jól kibabrált Andrea Stramaccioni, hiszen csak a cserepadra nevezte. Igaz, lehetett volna rosszabb is, ha még oda se kerül.

A lelátók fájdalmasan foghíjasak, nem tudni, hogy

  1. a borsos jegyárak
  2. a sok reményre okot nem adó milánói eredmény
  3. a fagypont körüli hőmérséklet 

hibáztatható.

I. félidő

5. perc – A CFR-é az első helyzet. Muresan finom csellel engedte tovább Maah joboldali beadását, Rui Pedro kissé előrefutva kényelmetlen helyzetből lőtt kissé mellé.

7. perc –  ha még Murinak is nagyon fáj akkor nagyon kemény lehetett Pereira belemenése. Bekisérték az öltözőbe, ez nagyon nagy érvágás a vasutasoknak.

9. perc - Hora veszi át Muri helyét, de vajon a szerepét is?

10. perc - Cassano végleg lezárhatta volna a továbbjutás kérdését, de szerencsére 18 méterről jócskán fölé bikázott.

11. perc - Maah baloldalról próbálkozott, Handanovic kapujának jobbsarkát vette célba. Csak kissé ment mellé.

15. perc - Kovacic kapta a mérkőzés első sárgalapját kezezésért.

22. perc - Guarin eltemette a CFR reményeit. Az Inter ismét ellentámadásból lőtt gólt, a vasutasokat saját fegyverükkel verik meg az olaszok. 0-1.

Megjött az olasz szurkolók hangja. A vendégszektorban csak néhány percig volt látható az az "Ungheria" drapi, amit a Magyarországról érkezett Inter-tifosik feszítettek ki.

 35. perc - Felge újabb góltól mentette meg a CFR-t, Palacio fejesét tolta ki egy óriási nyújtózkodással.

36. perc - Paulo Sergio megejtette második cseréjét is, ezúttal kényszer nélkül. Mindent bele alapon Radát hozta le, Kapetanoszt fel.

38. perc - Kapetanosz azonnal láttatta magát egy sárgával, szimulálásért.

 42. perc - jobboldalt vezetett veszélyes támadást a CFR, Ivo Pinto és Hora összjátékából egy erőtlen lövésre futotta.

43. perc - kisebb kavarodás után pöccent a labda Sepsihez, aki középről lőtt Handanovic jobb kapufája mellé.

45. perc - előjött Cadúból a brutalitás, úgy lecsapta Palaciót, mint a legyet.

Három percet hosszabbít a lengyel sípmester.

47. perc - Felgueiras nálunk akar maradni, rontja Pászkányék bizniszét. Óriásit hibázott egy könnyű labdát kiejtett a kezéből, Guarin nem kegyelmezett. 0-2.

Szünet

 A Rubin Kazany- Atletico Madrid összecsapás már végetért. Az Európa-liga idén biztosan új bajnokot avathat, ugyanis az előző két kiírás győztese nem tudta megfordítani az első mérkőzésen, haza pályán elszenvedett két gólos vereséget.

  • Rubin Kazany (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1, az első mérkőzésen: 2–0 (vége)

A CFR- Inter összecsapással egyidőben további hat mérkőzést rendeznek. Eredmények félidőben.

  • Dnyipro (ukrán)–Basel (svájci) 1–0, az első mérkőzésen: 0–2
  • Lazio (olasz)–Mönchengladbach (német) 2–0, az első mérkőzésen: 3–3
  • Lyon (francia)–Tottenham (angol) 1–0, az első mérkőzésen: 1–2
  • Metaliszt (ukrán)–Newcastle (angol) 0–1, az első mérkőzésen: 0–0
  • Genk (belga)–Stuttgart (német) 0–2, az első mérkőzésen: 1–1
  • Kolozsvári CFR-Internazionale Milánó 0-2, az első mérkőzésen 0-2

II. félidő

Palaciót levette Stramaccioni, nem akar egy esetleges sérülést kockáztatni a vasárnapi Derbi della Madonnina előtt.

48. perc. - Pawel Gil magára haragította a nézőket, nem elég, hogy jobb az Inter, még a megadható 11-est sem adta meg. Juan kezezett a tizenhatosban.

 50 perc. - Cassano indítása lesen kapta Cambiassót. Még csoda, hogy észrevette lengyel barátunk.

 54. perc - Alvarez helyét Simone Pasa veszi át.

57. perc - a CFR túljátssza a helyzeteit, mintha be szeretné vinni a kapuba a labdát.

59. perc - Rui Pedro lövése megpattant egy Inter-védőn, különben veszélyes lett volna.

 66. perc - Sepsi lőtt erőtlenül kapura

66. perc - Stramaccioni levette a CFR-nek két gólt lövő Guarint, helyét Mbaye vette át.

68. perc - Horának elment az esze. Miért akarta kilyukasztani Handanovicot? 8 méterről lőhetett rá, előtte csak a kapu és az Inter hálóőre s ő elemi erővel vette célba a horvátot. 

71. perc - harmadik cseréjét is megejtette a CFR, Rui Pedrót Diogo Valente váltja

72. perc - sehogy se jön össze a vasutasoknak a becsületgól, a vendégek minden labdába belevetődnek, 5 másodpercen belül 3 lövést blokkoltak.

77. perc - ez nem a CFR napja. Camora jól eltalált lövése is elakadt Handanovicon.

80 perc - Camora piroslapot kapott Ranocchia lerántásáért. Jogos volt.

87.perc - a nézők kifele sietnek, fontosabb a tumultus elkerülése, mint a mérkőzés utolsó perceinek megtekintése.

89. perc - marco Benassi adta meg a kegyelemdöfést, Piccoló hibáját kihasználva gurította el Felgueiras mellett az Inter harmadik gólját. 0-3. Összesítésben 0-5.

Három perc hosszabbítás következik.

92. perc - ez tényleg nem a CFR napja. Hora lövése a keresztlécen pattant. Kifelé.

Vége.

Eredmények

  • Rubin Kazany (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1, az első mérkőzésen: 2–0
  • Dnyipro (ukrán)–Basel (svájci) 1–1, az első mérkőzésen: 0–2
  • Lazio (olasz)–Mönchengladbach (német) 2–0, az első mérkőzésen: 3–3
  • Lyon (francia)–Tottenham (angol) 1–1, az első mérkőzésen: 1–2
  • Metaliszt (ukrán)–Newcastle (angol) 0–1, az első mérkőzésen: 0–0
  • Genk (belga)–Stuttgart (német) 0–2, az első mérkőzésen: 1–1
  • Kolozsvári CFR-Internazionale Milánó 0-3, az első mérkőzésen 0-2








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X