Australian Open: bejutott Simona Halep a második fordulóba


-A A+

Kisebb izgalmakkal, de bejutott Simona Halep a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében. A világelső román teniszező 7-6 (5), 6-1-re győzte le kedden a hazaiakat képviselő Destanee Aiavát.

Halepnek - aki tavaly már az első körben búcsúzott a küzdelmektől Melbourne-ben - 1 óra és 51 perc után sikerült nyernie mindössze 17 éves, a világranglista 193. helyén álló ellenfelével szemben.

Jól kezdte a mérkőzést Halep, és az első játékban elvette Aiava adogatását, a következő három játékot azonban elveszítette. 5-2-es vezetésnél az ausztrál orvosi szünetet kért. A rövid pihenés inkább Halepnek vált a javára, a pályára való visszatérés után egyenlített 5-5-re, aztán 6-6-ra alakult az állás. A rövidítésben Aiava vezetett 2-0-ra, majd 3-1-re, ezt követően azonban Halep sorozatban négy pontot szerszett, 7-5-re nyerve a rövidített játékot és 7-6-ra az első szettet.

A második játszmát is jól kezdte a román sportoló, és hozta az adogatását, a második játékban azonban, 30-30-as állásnál megcsúszott és megsérült a bokája. Ezúttal ő kért orvosi szünetet, de folytatni tudta a mérkőzést, óvatosan játszott, kihasználta ellenfele hibáit, és végül 6-1-re nyerte a szettet. Mindkét játékos két ászt ütött a mérkőzésen, Halep egy kettős hibát vétett, Aiava kilencet. A román teniszezőnek 13 bréklehetősége volt, amelyek közül ötöt használt ki, és húsz nyerő ütést mutatott be, míg ellenfele 25-öt.

A második körben Eugenie Bouchard (23 éves, WTA-112.) lesz Halep ellenfele, a kanadai lány a francia Oceane Dodint búcsúztatta az első fordulóban, 6-3, 7-6 (5) arányú győzelemmel. A két játékos egymás elleni mérlegét Halep vezeti 2-1-re.

Kedden lépett pályára Melbourne-ben Sorana Cîrstea is, akinek 5-7, 6-4, 6-3 arányban sikerült legyőznie a kazah Zarina Diast. A második fordulóban a Csehországot képviselő Lucie Safarova vár Cîrsteára.

A főtáblára jutott román játékosok közül hétfőn Irina Begu is győzött és bejutott az Australian Open második fordulójába, míg Mihaela Buzărnescu és Monica Niculescu búcsúzott az első körben. Ana Bogdan kedden játssza első mérkőzését, ő a francia Kristina Mladenovic ellen kezd Melbourne-ben. 







EZT OLVASTA MÁR?

X