Férfi kézi Eb: ellenfelükre várnak a franciákon átlépő spanyolok


-A A+

Spanyolország válogatottja négy góllal legyőzte a világbajnok francia csapatot a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság pénteki, első elődöntőjében.

Már a 11. percben három gól volt az előző kontinenstornán ezüstérmes spanyolok előnye, és ezt nagy csatában megőrizték a hajráig, majd kiváló védekezésüknek és pontos lövéseiknek köszönhetően növelni is tudták (15-9). A franciák az első félidő utolsó 13 percében csak egyszer voltak eredményesek.

A spanyolok kapusa, a keretbe csütörtökön behívott Sterbik Árpád először a 21. percben lépett pályára, és rögtön kivédte Kentin Mahé büntetőjét. Az eset érdekessége, hogy ők ketten nyártól csapattársak lesznek a Telekom Veszprémben. Hamarosan Michaël Guigou egy ejtéssel próbálkozott, de ezt a hétméterest is hárította a kapus.

 A második felvonásban is rendkívül taktikusan kézilabdázott Spanyolország csapata, és a meccs háromnegyedénél már kilenc találattal vezetett (23-14). Sterbik négyből a harmadik büntetőt hárította, a helyi műsorközlő pedig külön figyelmet szentelt neki, és megemlítette, hogy csütörtök reggel még szkopjei lakásában ébredt, péntek este pedig már az elődöntőben véd.

A franciák hét perc alatt hat gólt lőttek sorozatban, így izgalmassá tették a hajrát.

A mezőny legeredményesebb játékosa a spanyol Ferran Sole volt, aki kilenc lövésből hétszer volt eredményes. A franciák legjobbja, Cedric Sorhaindo mind az öt kísérletét gólra váltotta.

A spanyolok ötödik alkalommal jutottak Európa-bajnoki döntőbe, eddig mind a négyszer veszítettek.

Elődöntő:

  • Spanyolország-Franciaország 27-23 (15-9)







Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X