Férfi kézi Eb: Sterbik lehúzta a rolót, a spanyolok ötödik próbálkozásra Európa trónján


-A A+

Négy elvesztett Európa-bajnoki döntő után ünnepelhette első kontinentális címét a spanyol férfi kézilabda-válogatott, amely vasárnap este a Zagreb Arenában 29-23-ra legyőzte Svédországot.

A mérkőzés elején a svédek irányítottak, a 12. percben már három góllal (7-4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14-12).

A mérkőzés a második félidőben dölt el, amikor Jordi Ribera védekezést váltott és beküldte titkos fegyverét, a 38 éves Sterbik Árpádot, akit a döntő legjobbjának is megválasztottak.

A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat. Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen. A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig.

A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával. Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett.

Mint arról helyszíni tudósításainkban is beszámoltunk, a magyar válogatott a 14. helyen zárta a kontinenstornát, miután előbb az olimpiai bajnok Dániától 32-25-re, majd Spanyolországtól 27-25-re, végül Csehországtól 33-27-re kikapott a varasdi D csoportban.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság

Döntő

  • Spanyolország-Svédország 29-23

 








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X