Fed Kupa: Begu esélyt se adott Sebovnak, Románia 3-0-ra legyőzte Kanadát (percről percre)


-A A+

A szombati két egyes után Románia 2-0-ra vezetett Kanada ellen a női tenisz Fed Kupa világcsoport 2. osztályának első fordulójában. A vasárnapi első mérkőzésen Irina Begu megszerezte a harmadik győzelmet is, így a román válogatott áprilisban a világcsoportba jutásért játszhat osztályozót.

A Románia-Kanada összecsapás párosítása
szombat, 12.45-től
Sorana Cîrstea (38 WTA)-Carol Zhao (138 WTA) 6-2, 6-2
Irina Begu (37 WTA)-Bianca Andreescu (173 WTA) 6-3, 5-7, 6-2
vasárnap, 12.00 órától
Irina Begu-Katherine Sebov 6-2, 6-4
Ana Bogdan (86 WTA)/Raluca Olaru (45 WTA)-Gabriela Dabrowski/Carol Zhao 6-4, 1-6, 6-10

------------------

Románia és Kanada kétszer találkozott eddig a Fed Kupában, mindkétszer a román lányok győzelmével zárult a párharc. Először 1983-ban csaptak össze Zürichben, ahol 3-0 lett az eredmény. Legutóbb 3 évvel ezelőtt Montrealban kerültek egymással szembe, akkor szoros, feszültségektől sem mentes összecsapáson győzedelmeskedtek 3-2-re a román teniszezők.

Románia 2016 után próbálkozik ismét a világcsoportba való feljutást biztosító osztályzóhoz érni, 2014 óta két kísérlete is volt, mindkettőt elbukta. Tavaly a világcsoport II. osztályának első fordulójában Belgium 3-1-re győzte le Romániát. A román csapat utóbb Konstancán megnyerte a Nagy-Britannia elleni osztályzót, és maradhatott a második osztályban. A britek elleni győzelmükkel Halepék három mérkőzéses vereségsorozatot szakítottak meg.

Ritkaságszámba megy az is, hogy egy csapat 5 egymásutáni mérkőzést is saját közönsége előtt játszhasson le. 2014 óta a román női tenisz Fed Kupa csapat ötödik párharcán számíthat a nézők támogatására. Kétszer Kolozsváron (Csehország és Németország ellen), egy-egy alkalommal pedig Bukatestben és Konstancán léptek pályára. Ez a Fed Kupa szabályzatának azon cikkelye miatt fordulhatott elő, amely előírja, hogy a két csapat előző, egymás elleni mérkőzésének helyszínét veszik számításba.

Románia eddigi legjobb helyezése egy negyeddöntő, amelyet az 1973-1974-es idényben játszott. A kolozsvári összecsapás győztese április 21-22-én játszhat osztályzót a világcsoport első fordulójának valamelyik vesztes csapatával. 

14:16
Raluca Olaru/Ana Bogdan-Gabriela Dabrowski/Carol Zhao 6-4, 1-6, 6-10

Bár továbbjutás kérdése Irina Begu vasárnapi győzelmével eldőlt, a belépőt vásárolt nézők szórakoztatására a páros mérkőzést is lejátsszák a Románia-Kanada Fed Kupa találkozón. A román színeket Raluca Olaru és Ana Bogdan, a kanadaiakat pedig Gabriela Dabrowski és Carol Zhao képviseli.

A mérkőzés a páros versenyekben megszokott szoros eredményt hozott, az első szett első 8 gémjét mindig az adogató fél nyerte meg, az egyensúlyt a románok törték meg azzal, hogy a 9. játszmában brékelték Dabrowski adogatását. (5-4) Ezzel pedig el is dőlt az első szett sorsa, amit a Bogdan/Olaru duó 6-4-re megnyert.

A második szettben a tengerentúliak jutottak előnyhöz, amikor elvették előbb Ana Bogdan majd Raluca Olaru adogatását is (1-5) és ezzel döntő lépést tettek a szett megnyerése felé.

A szuper tie breakben fej fej mellett haladtak 3-3-ig, amikor aztán úgy tűnt, hogy 4 egymás utáni pontot megnyerve a kanadaiak behozhatatlan előnyre tesznek szert, de a román lányoknak még volt egy utolsó fellángolásuk és visszajöttek 6-8-ig. Ekkor egy, a hálóról visszaeső labda a kanadaiak mellé állt, akik végül 10-6-ra megnyerték a rövidítést és a mérkőzést is.

12:11
Boc, Borbély, Tompa

A teniszhez közvetlenül nem kötődő embereket is fotóztunk a Szamos-parti csarnok lelátóján.

Emil Boc polgármester "főszurkolóként" vezényelte szombaton és vasárnap is a román galerit, de a VIP-páholyban láttuk Borbély Lászlót, az RMDSZ volt ügyvezető elnökét is. Vasárnap pedig Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója ült be az Irina Begu-Katherine Sebov találkozóra.

12:20
Irina Begu-Katherine Sebov 6-2, 6-4

Behúzza -e Irina Begu a román női tenisz Fed Kupa csapat harmadik győzelmét Kanada ellen?

A WTA-világranglista 37. helyén álló román teniszező dolga elméletileg könnyebbé vált azzal, hogy a kanadaiak szövetségi kapitánya a 138. helyen álló Carol Zhao helyett a 317. helyezett Katherine Sebovot nevesítette ellene. 

Mintha rakétából lőtték volna ki Irina Begut, aki a mérkőzés elején kétszer is elvette Sebov adogatását. (3-0). A kanadai lánynak csak harmadik adogatását sikerült - nagy nehezen - megnyernie, ekkor Begu már 4-1-re vezetett. Már nem történt semmi rendkívüli, a felek megnyerték adogatásaikat, így 38 perc után Irina Begu 6-2-re megnyerte az első szettet.

A második szett sem kezdődött jól Sebov számára, ugyanis már az elején hátrányba került első adogatása elvesztésével, viszont mindenképpen jobban, mint az első, ugyanis második szerválásakor - ha nehezen is, de - sikerrel járt. (2-1)

A kanadainak 3-3-nál sikerült egyenlítenie, először vette el Begu adogatását, viszont a siker a "fejébe szállhatott", hiszen a következő gémben ő sem tudta megnyerni a sajátját. Mivel a következő játszmában Begu nullára hozta a sajátját, Sebov 5-2-nél azért szerválhatott, hogy saját és csapata esélyeit életben tartsa.

Begu esélyt sem adott Sebovnak, ugyanis három meccslabdája közül már az elsőt értékesítette és 1 óra 24 perc után 6-2, 6-4-re megnyerte a találkozót és ezzel Románia 3-0-ra legyőzte Kanadát.

 

 

 

11:37
Csere a kanadaiaknál

Carol Zhao szombati haloványabb teljesítménye miatt Sylvain Bruneau, a kanadaiak szövetségi kapitánya cserét jelentett be: a kínai származású teniszező helyett Katherine Sebov csap majd össze az első vasárnapi mérkőzésen Irina Beguval. Zhaohoz és Andreescuhoz hasonlóan Sebov sem angolszász származású, az ő szülei Ukrajnából vándoroltak ki a tengerentúli országba. A kanadai teniszező jelenleg a 319. helyet foglalja el a WTA-világranglistán.

Mint írtuk, az első nap után Románia 2-0-ra vezet Kanada ellen, így amennyiben Irina Begu megnyeri a Katherine Sebov elleni találkozót, akkor a párharc is eldölt.

14:38
Irina Begu-Bianca Andreescu 6-3, 5-7, 6-2

A Kolozsváron rendezett Románia-Kanada női tenisz Fed Kupa-összecsapás második mérkőzésén a WTA-világranglista 37. helyén álló Irina Begu a román felmenőkkel rendelkező, de már Kanadában született Bianca Andreescuval vívott meg.

A kanadai román lány csupán 17 éves, 2000. június 16-án született az Ontario állambeli Mississaugában.

Az első két gémben a felek megnyerték adogatásukat, viszont a harmadik játszmában Andreescu elvette Begu szerváját. A következő gémben ez a másik félnek is sikerült, így az eredmény 2-2-re módosult. 

A következő három játszma hosszú labdameneteket és nagy csatát hozott, mind Begunak, mind pedig Andreescunak sikerült megnyernie adogatását, az egyensőly a 8 gémben borult fel, amikor egy maratoni hosszúságúra nyúlt jétszma végén Begu elvette Andreescu adogatását és 5-3-nál az első szett megnyeréséért adogathatott. 

A második szettben 1-1-nél Begu elvette Andreescu adogatását és brékjét egy 0-ra megnyert adogatással biztosította be.

A 6. gémben Andreescu brékelt, majd az adogatását is megnyerte, így ő került előnybe. (3-4)

Begu megnyerte adogatását, így a lélektanilag fontos 9. gémnek 4-4-es állásnál vágtak neki a felek. Begunak két bréklabdája is volt, de Andreescunak sikerült megnyernie végül adogatását és 5-4-es állásnál nyomás alá helyezte Begut. A román lánynak nem remegett meg a keze és egyenlített (5-5).

Andreescu korát meghazudtoló magabiztossággal és bizonyítási vággyal nyerte meg adogatását és ismét lépéskényszerbe hozta ellenfelét, majd Begu is felnőtt a feladathoz. (6-6)

Következhetett a rövidítés.

Térfelet 4-2-es kanadai vezetésnél váltottak a játékosok, Andreescu ezt a minimális előnyt nem engedte ki a kezéből és a rövidítést Irina Begu kettős hibájával megnyerte és kiegyenlítette a mérkőzés állását.

Következhetett a mindent eldöntő harmadik szett.

A harmadik szett eleje nagyon jól sikerült Begunak, két megnyert adogatás között egyszer elvette Andreescu szerváját is. (3-0).

Visszajönni ebből a hátrányból már túl sok volt Andreescunak, aki ugyan megnyerte következő két adogatását, de mivel nem tudta elvenni a Beguét, 5-2-nél az "életben maradásért" szerválhatott.

2 óra 36 perc után Irina Begu megtörte a szívósan harcoló Bianca Andreescu ellenállását és győzelmével Románia 2-0-ra vezet az első nap után Kanada ellen.

 

14:20
Ő a kolozsvári sportcsarnok kétmilliomodik látogatója

Ieremia Budaunak hívják a kolozsvári sportcsarnok kjétmilliomodik látogatóját. A szerencsés fiatalembert Emil Boc polgármester díjazta egy Untold Fesztivál bérlettel és egy kétszemélyre szóló hétvégi kiruccanással egy Kolozs megyei panzióba. 

14:08
Sorana Cirstea-Carol Zhao 6-2, 6-2

Az első mérkőzésen a román csapat második számú játékosa és a tengerentúliak legjobban helyezett teniszezője, Carol Zhao csap össze.

A WTA-ranglista 38. helyén álló román lány adogathatott elsőként, amit magabiztosan meg is nyert. A következő gémben, Zhao kétszer is kettős hibát vétett, így megszületett az első brék. (2-0) A következő játszmában Zhaonak sikerült visszavennie Cirstea előnyét. (2-1)

3-2 után Cirstea ismét elvette ellenfele adogatását, s mivel a következő adogatását - ha nehezen is, de megnyerte - 5-2-nél Zhao a meccsben maradásért szerválhatott. Cirstea esélyt sem adott a kínai-kanadainak és 27 perc után 6-2-re megnyerte az első szettet.

A második szett elején Cirstea állva hagyta Zhaot, a kanadainak csak 3-0 után sikerült "felkerülnie" az eredményjelző táblára.

A következő gémekben a feleknek sikerült megnyerniük adogatásukat, így Sorana Cirstea 53 perc után 6-2, 6-2-re megnyerte a meccset és Románia 1-0-ra vezet az első összecsapás után.

 

13:05
A csapatok bemutatása

A Szamos-parti, 9300 néző befogadására alkalmas aréna nagyjából megtelt a csapatok bemutatására. 

 










EZT OLVASTA MÁR?

X