Kiütötte a Real a Király-kupából a Barcelonát


-A A+

A Spanyol Király-Kupa elődöntőjének visszavágóján a hazai döntetlen után a Real Madrid ősi riválisa, a Barcelona otthonában 3–1-re győzni tudott, ezzel bejutott a sorozat fináléjába.ce

Bár hazai pályán nem tudta legyőzni a hazai kupa elődöntőjében a Real Madrid ősi ellenfelét, a Barcelonát, spanyol lapok felvetették, hogy mivel a katalánok önmagukhoz képest gyengélkednek picit mostanában (legutóbbi tíz tétmérkőzésükből csak ötöt nyertek meg), a madridiaknak szerencséjük van, hogy éppen most kell megmérkőzniük velük. A mérkőzés a jól megszokott médiaháborúval kezdődött, amelynek középpontjában ezúttal a játékvezető, Alberto Undiano Mallenco állt, de mintha ezúttal nem haraptak volna annyira a felek, mint a régi „szép" időkben.

A Real védelme is lankadtan kezdett, Lionel Messi már a második percben megtörhette volna négymérkőzéses góltalanságát az El Clásicókon, de közelről kissé pontatlanul célzott.

Nem úgy Cristiano Ronaldo, aki a 12. percben egy gyors kontra során kiharcolt egy büntetőt, majd nemsokára higgadtan értékesítette is azt, és a 0–1-gyel máris továbbjutásra állt a Real.

A portugál nem mellesleg megdöntötte argentin riválisa rekordját, mert sorozatban hatodik El Clásicóján is betalált.

Ezt követően rutinosan visszaállt a Real, a hazaiak pedig hiába értek el 80 százalék körüli arányt a labdabirtoklásban, a gólveszélyt a fehér mezesek kontrái hordozták inkább magukban. Tiki-takát pedig csak akkor láthatott a nagyérdemű, amikor C. Ronaldo egy lövése a két középső védőn is megpattanva repült a kapus, José Pinto ölébe...ce2

Mindemellett Messi nem sokkal küldött a kapu mellé egy szabadrúgást, majd a szünet után éppen csak túlélt a Real egy „sortüzet". Ám egy újabb kontra során ismét betalált a Real: az 57. percben Ángel Di María lövését még fogta Pinto, de a kipattanót higgadtan értékesítette – ki más, mint Cristiano Ronaldo. 0–2.

Jó tíz perc múlva eldőlt a továbbjutó kiléte: Mesut Özil szögletét a fiatal Raphaël Varane nemes egyszerűséggel fejelte hét méterről a bal felsőbe: 0–3. 605026-real-madrid-beat-barcelona-in-copa-del-rey

Innen már nem állt fel a Barcelona, a két mester cserélt párat, majd a langyos hajrá után (a csereként beállt Pepe azért balhézott egyet kedves ellenségeivel, születésnapja alkalmából, Jordi Alba szépítése viszont nem osztott, nem szorzott) következhetett a madridi ünneplés.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X