Közzétették a női kosárlabda Román Kupa nyolcas döntőjének programját


-A A+

A Román Kosárlabda Szövetség nyilvánosságra hozta a február 22. és 25. között a Sepsi Arénában rendezendő női Román Kupa mérkőzéseinek időpontjait. 

A versenykiírást a Temesvár és Brassói Olimpia közötti negyeddöntő nyitja meg, majd ezt követően a kétszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC és a Kolozsvári U mérkőzik meg egymással.

Pénteken az Aradi ICIM és az Alexandria, illetve a Szatmárnémeti VSK és a Gyulafehérvári U is pályára lép. Szombaton az elődöntőkre kerül sor, a döntőt pedig vasárnap rendezik. A DigiSport három – két negyeddöntő és döntő – mérkőzést közvetít, a többi találkozót a szövetség YouTube-csatornáján követhetik figyelemmel a kosárlabda-kedvelők.

Február 19-től megvásárolhatóak a bérletek a női Román Kupa nyolcas döntőre a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában. A bérlet hét mérkőzést – négy negyeddöntő, két elődöntő, döntő – tartalmaz és 50 lejbe kerül. A napijegyet 15 lejért (két mérkőzés), míg az egy találkozóra érvényes jegyet 10 lejért lehet majd megvenni, de ezek csak a mérkőzések kezdete előtt, a helyszínen szerezhetőek be. 18 év alattiak ingyen vehetnek részt az eseményen, amennyiben felmutatnak egy erre vonatkozó igazoló okiratot.

A négynapos kosárlabda eseményre az érdeklődők a városi autóbuszokkal is kijuthatnak a Sepsi Arénához, a jegyek ára 2 lej. A tömegközlekedési eszközök csütörtökön 16.40-kor, 19.15-kor és 19.30-kor indulnak a Gólya utcai végállomástól, majd az állomás negyed érintésével mennek a sportlétesítményhez. Pénteken 16.40-kor és 19.30-kor indulnak útnak, míg szombaton 16.30-kor, 16.45-kor és 19.30-kor startolnak. A vasárnap a döntőre két autóbusz indul, az első 16.30-kor, a második pedig 16.50-kor. Az autóbuszok a mérkőzések vége után is a szurkolók rendelkezésére állnak.

A Final Eight programja:
február 22., csütörtök: Temesvár–Brassói Olimpia (4. negyeddöntő, 17.15 óra – DigiSport), Kolozsvári U–Sepsi-SIC (1. negyeddöntő, 20 óra – DigiSport)
február 23., péntek: Aradi ICIM–Alexandria (2. negyeddöntő, 17.15 óra – FRB TV), Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvári U (3. negyeddöntő, 20 óra – FRB TV)
február 24., szombat: az 1. elődöntő győztese vs. 4. negyeddöntő győztese (17.15 óra – FRB TV), 2. negyeddöntő győztese vs. 3. negyeddöntő győztese (20 óra – FRB TV)
február 25., vasárnap: döntő (17.30 óra – DigiSport)







EZT OLVASTA MÁR?

X