Szerződést bontott a bukaresti Dinamo Miriuțával


-A A+

Szerződést bontott a Bukaresti Dinamo labdarúgóklub vezetése Vasile Miriuțával, a Liga 1-ben szereplő csapat vezetőedzőjével - közölte a klub hétfőn honlapján a hírt.

A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella hetedik helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuță szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot. 

A Liga 1 alapszakaszát a Kolozsvári CFR nyerte négy ponttal megelőzve az örök rivális bukaresti FCSB-t. 

Miriuță szülővárosában, Nagybányán kezdte játékospályafutását és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton és a Ferencváros mezét ölthette magára. 1998-tól Németországban folytatta karrierjét - előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban -, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.







EZT OLVASTA MÁR?

X