Erste Liga: kéznyújtásnyira volt az egyenlítéstől a Csíkszeredai Sportklub


-A A+

Hihetetlenül fordulatos meccsen van túl a Csíkszeredai Sportklub és a DVTK Jegesmedvék alakulata. A kék-fehérek egy kézben tartott meccset engedtek el, így 3–1-es hátrányból várhatják az Erste Liga elődöntőjének ötödik összecsapását.

Szikrázó meccseket hozott a Csíkszeredai Sportklub – DVTK Jegesmedvék párharca a jégkorong Erste Liga elődöntőjében és mindenki hasonlóra számított a negyedikre is, amelyre a hazai pályán játszó kék-fehérek önbizalommal teli érkeztek az egy nappal korábbi sikert követően.

Ez pedig meg is látszott a meccs rajtján, hiszen gyakorlatilag az első akcióból Fodor betalált Adorján ketrecébe. A vendégek nem igazán kapták a helyüket és ezt Sándor ki is használhatta volna, de egy ellentámadás végén Moldován mesteri keresztpasszánál elütött a pakk fölött. Egy percre rá viszont Potapov nagyszerű koronggal szolgálta ki Bírót, aki kétgólosra duzzasztotta a hazai előnyt. Mikael Tisell, a vendégek mestere, azonnal időt kért, rendezte a sorokat, majd a Miskolcon volt a sor, hogy helyzeteket dolgozzon ki, majd Kulmala szépített is, miután kékvonalas lökete Taratuhin ütőjén változtatott irányt. Támadásban maradt a vendég alakulat. Előbb Ritó hagyott ki nagy helyzetet, majd Sakaris csörrentette meg a kapuvasat. A szorításból viszont kijött a Sportklub és egy újabb zseniális Potapov passz után Szcsasztlivij mattolta Adorjánt. A kétgólos hazai előny pár másodpercig tartott, hiszen egy saját harmadban eladott korongot Sakaris húzott rá Ruczuj kapujára, amelybe Kulmala ért bele zseniálisan.

A második felvonásra sokkal jobban odafigyeltek a csapatok a védekezésre és ebből adódóan jóval kevesebb helyzetet jegyezhettünk fel. Még a harmad elején Antal N. lőtt el az üresen tátongó kapu előtt keresztbe, hogy majd csak a játékrész végén jelentkezzenek újabb helyzetek. Előbb Magosi, majd Potapov rontott ziccert, hogy végül Tóth Adrián, illetve Kulmala ijesszen rá a csíkiakra.

A harmadik húsz perc egy áthúzódó csíki fórral kezdődött, amely hamar kettős előnnyé vált. Ezt nagyon gyorsan használta ki a Sportklub miután Brnak hozta kihozhatatlan helyzetbe Bíró Tamást. A csíki csapat a kétgólos előnyben megnyugodott, de nem volt egyáltalán benne a levegőben, az ami a felvonás közepén történt. Bő négy perc alatt ugyanis nagyot fordult a világ. Előbb emberelőnyben Vas lőtt bődületes nagy gólt, majd Sakaris egyenlített, hogy végül Tóth A., illetve Kulmala góljaival már kettővel menjen a címvédő. Leo Gudas csapata hihetetlen rövidzárlatot produkált, majd az 56. percben élt egy emberfór adta lehetőséggel és mínusz egyre zárkózott. Bő két perccel a vége előtt Leo Gudas időt kért, majd lehozta Ruczujt, de hiába sikerült beköltözni a vendég harmadba, gólt a DVTK szerzett Láda révén, aki betalált az üres kapuba.

A Sportklub egy már megnyert meccset bukott el, hihetetlen körülmények között és várhatja a párharc ötödik meccsét, amelyet szombaton rendeznek Miskolcon. Innentől kezdve a kék-fehéreknek nem szabad hibázniuk.

Eredmény

  • Csíkszeredai Sportklub – DVTK Jegesmedvék 5–7 (3–2, 0–0, 2–5)
  • Gólszerzők: Fodor (1.), Bíró T. (7., 42.), Szcsasztlivij (17.), Potapov (56.), illetve Kulmala (11., 18., 53.), Vas (48.), Sakaris (51.), Tóth A. (52.), Láda (60.).
Mestermérleg.
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Két harmadon át jól játszottunk, majd a harmadik harmadban egy pár perces figyelmetlenség után, ostoba hibákat követtünk el. Egy ilyen jó csapat, mint Miskolc ezeket könyörtelenül kihasználja. Nem szabad a következő meccsen ezt megengednünk magunknak.
Mikael Tisell, DVTK Jegesmedvék: – Ez is egy nagyon kemény mérkőzés volt. Rossz irányban kezdődött ez a mérkőzés, hiszen gyorsan kaptuk a gólt, majd rögtön a másodikat. Ezután sikerült rendezni tudtuk sorainkat, majd 4–2-nél is megmutattuk milyen erősek vagyunk. Nem adtuk fel, a srácok végezték a dolgukat, mentek előre, nem kellett sok mindent mondjak nekik.







EZT OLVASTA MÁR?

X