Férfi kézi BL: hétgólos hátrányból várják a visszavágót a magyar csapatok


-A A+

A Veszprém és a Szeged is hétgólos hátrányból várja a szombati, illetve vasárnapi visszavágót a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, amelynek tétje a negyeddöntőbe jutás.

Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy egyetlen magyar csapat sem volt a nyolc között, mivel a Szeged nem jutott tovább a csoportkörből, a Veszprémet pedig a spanyol Ademar León búcsúztatta az egyenes kieséses szakasz első párharcában.

Az előző idényben BL-bronzérmes veszprémiek csupán nyolc percig tudták szorossá tenni az állást a dán Skjern HB otthonában, utána a csoportkör alsóházából érkezett ellenfél minden játékelemben jobbnak bizonyult, és meglepően sima, 32-25-ös győzelmet aratott. A dánok kapusa, Emil Nielsen végig bravúros teljesítményt nyújtott. Megfogalmazása szerint fölényes sikerük a legvadabb álmaikat is felülmúlta. „Egészen biztos, hogy nincs sok csapat a világon, amely a Veszprémet hét góllal meg tudja verni. Éppen ezért nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre, amely talán sokkoló volt sokak számára" - közölte. A 21 éves játékos elárulta, végig azt érezték, hogy a kezükben van a meccs és ők játszanak fölényben, a visszavágót illetően azonban emlékeztetett rá, hogy a Veszprém csarnokában van a legforróbb hangulat az egész nemzetközi mezőnyben, ezért is vár rájuk nagyon nehéz mérkőzés. Ezzel együtt bízik a sikerben. „Csak arra tudok gondolni, hogy megcsináljuk. Hétgólos előnyünk van, és mint az őrültek, küzdeni fogunk" - fogadkozott.

A Veszprém vezetősége a közelmúltbeli gyengébb eredmények és a mutatott teljesítmény miatt szigorúan megbüntette a játékosokat és a szakmai stáb tagjait, ugyanis az évad végéig felfüggesztették a minimálbéren felüli fizetések folyósítását. Az ügyben végleges döntést a következő mérkőzéseken nyújtott teljesítmény alapján hoznak majd. „Sírhatunk a történtek miatt, vagy felállhatunk és megváltoztathatjuk, ami történt. Az egyetlen út, ami járható, hogy együtt maradunk, és megpróbálunk nyerni saját közönségünk előtt" - szögezte le a klub honlapján Ljubomir Vranjes vezetőedző, aki azt várja, hogy játékosai igazi csapatként küzdjenek meg a hátrány ledolgozásáért.

Renato Sulic kijelentette, a szezon legjobb teljesítményét kell nyújtaniuk szombaton, semlegesíteniük kell a Skjern támadásait, és gyors ellenakciókkal lehet esélyük. Mikler Roland rendkívül jó, "tökéleteshez közeli" játékot vár a Veszprémtől. „Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, mekkora jelentősége van ennek a meccsnek. Nyilván a továbbjutásunk forog kockán" - tette hozzá a magyar válogatott kapus. Csapattársai közül William Accambray és Győri Mátyás biztosan nem játszhat, és valószínűleg Nagy László sem térhet még vissza a március 10-én történt kézközépcsont-törése után.

A Szeged az első félidőben tartotta a lépést a Kiel csapatával az idegenbeli első meccsen, de a végére 29-22-es eredménnyel ugyancsak hétgólos hátrányba került. A magyar csapat izlandi balszélsője, Stefán Sigurmannsson emlékeztetett rá, hogy az első félidőben két, a másodikban viszont tizenegy labdát adtak el. A szünet után elkövetett hibáikat kihasználva rengeteg lerohanást vezetett ellenfelük, és rendre gyors gólokat szerzett.

„Nagyon jó meccset kell játszanunk. Koncentráltnak kell lennünk hatvan percen át és megpróbálni minél több góllal nyerni, hogy elérjük a célunkat, a továbbjutást" - vélekedett. A szegediek szlovén beállósa, Matej Gaber - akinek az év elején sérült meg a talpa - csatlakozott a kerethez, és vasárnap visszatérhet a pályára.

Férfi Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, visszavágók:
    szombat:
Telekom Veszprém-Skjern HB (dán) 18.30 (az első mérkőzésen: 25-32)
Barcelona (spanyol)-Montpellier HB (francia) 19.30 (25-28)
    vasárnap:
HBC Nantes (francia)-Meskov Breszt (fehérorosz) 18.00 (32-24)
MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 18.00 (22-29)
Rhein-Neckar Löwen (német)-Vive Kielce (lengyel) 20.00 (17-41)
    szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német)-IFK Kristianstad (svéd) 27-24 (13-9), továbbjutott: a Flensburg, kettős győzelemmel, 53-46-os összesítéssel.

A két csoportgyőztes, a francia Paris Saint-Germain és a címvédő macedón Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.








EZT OLVASTA MÁR?

X