BL: három-három gólos előnyt szerzett a Barca és a Liverpool


-A A+

A Liverpool a Manchester City, a Barcelona pedig az AS Roma ellen szerzett háromgólos előnyt szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első felvonásán. A különbség annyi, hogy az angol derbin 3-0-ra győzött a hazai együttes, míg a katalánok 4-1-re múlták felül olasz ellenfelüket.

A spanyol-olasz párharcban a rómaiak mezőnyben egyenrangú partnerei voltak az esélyesebb Barcelonának, de Daniele De Rossi szerencsétlen mentési kísérlete a bal sarokban kötött ki. A második játékrészt a Roma kezdte veszélyesebben, ennek ellenére egy újabb szerencsétlen megmozdulás megduplázta a Barcelona előnyét. Ezúttal Konsztantinosz Manolasz próbált menteni, a labda előbb a kapufára pattant, onnan a görög védő térdére, majd a kapuba.

"Önerőből" Gerard Pique talált először a hálóba, amikor Alisson védését követően a kipattanót lőtte az üres kapuba közelről. A hajrában úgy tűnt, hogy Edin Dzeko góljával reális esélyük marad a rómaiaknak a hazai visszavágóra, azonban a 87. percben Luis Suarez kapott "gólpasszt" egy vendégvédőtől, amelyet ki is használt egy pontos, bal alsó sarokba tartó lövéssel. A Barca 26. BL-meccsén maradt veretlen hazai pályán.

A Vörösök az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, ugyanis előbb Mohamed Szalah használta ki a manchesteri védelem megingását, majd Alex Oxlade-Chamberlain lőtt bombagólt, Sadio Mane pedig fejjel vette be a Premier League-ben toronymagasan éllovas, így esélyesebbnek tartott Manchester City kapuját.

Az angol rangadó előtt botrány tört ki az utcán, ugyanis a vendégek csapatbuszát megdobálták üvegekkel. Az egyik ablak betört, emiatt másik busszal kell majd távoznia a csapatnak, de személyi sérülés nem történt.

A Liverpool közleményben kért elnézést a riválistól, illetve jelezte, mindenben együttműködik hatóságokkal, hogy azonosítsák az elkövetőket.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
FC Barcelona-AS Roma 4-1 (1-0)
Gól: De Rossi (38., öngól), Manolas (56., öngól), Pique (59.), Suarez (87.), illetve Dzeko (80.)
FC Liverpool-Manchester City 3-0 (3-0)
gól: Szalah (12.), Oxlade-Chamberlain (21.), Mane (31.)







EZT OLVASTA MÁR?

X