Csinta Samu: elvárjuk, hogy példát statuáljanak a Sepsi OSK ügyében


-A A+

A Sepsi OSK focicsapat vezetősége elvárja a hivatalos szervektől, hogy példát statuáljanak a voluntari-i stadionban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások ügyében, nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Csinta Samu.

A sepsiszentgyörgyi klub elnöke rámutatott, hogy egyelőre nem terveznek semmilyen lépést tenni, mivel a Sepsi OSK és a Bukaresti Juventus közötti mérkőzés megfigyelője – ígéretéhez híven – jelentette az incidenst a Hivatásos Labdarúgó Ligának (LPF), és az ügy a fegyelmi bizottság elé kerül. Ugyanakkor a Labdarúgó Liga és a Román Labdarúgó Szövetség is közleményben ítélte el a történteket.

„Megvárjuk, míg a hivatalos szervek saját hatáskörben végigcsinálják az eljárást. Ha viszont ejnye-bejnyével lezárják az ügyet és megpróbálják inkább elhallgatni az esetet, akkor mi sem fogunk hallgatni. Elvárjuk, hogy példát statuáljanak” – nyilatkozta Csinta Samu. A Sepsi OSK elnöke emlékeztetett, hogy a Bukaresti Juventus esetében, korábban még a másodosztályos bajnokságban is előfordult, hogy patriótának gondolt dalokkal mobilizálták szurkolóikat és elhangzott a „Kifele a magyarokkal az országból” jelmondat is.

Mint arról beszámoltunk a Sepsi OSK az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában volt a Bukaresti Juventus vendége. A csapatok bemelegítésének idején a stadion hangszóróiból egy célzottan magyarellenes, uszító, vulgáris szövegű román dalparódia szólalt meg.

„Sus îi Iancu pa statuie şi le dă la unguri m***

Damne ocroteşte-i pe români.

În Campia Nordica, vin c-o bomb-atomică

Doamne ocroteşte-i pe români

Doamne f***-va pă tăţi şi scăpăm de greutăţi

Doamne ocroteşte-i pe români.”

Az incidenst követően egymásra mutogatnak a voluntari-i stadion illetékesei és az arénát bérlő, házigazda Bukaresti Juventus vezetői. A focicsapat ügyvezetője, Paul Terteleac azt állította, hogy a magyarellenes zenét a stadion bemondója játszotta be, de nem arról a hanghordozóról, amelyet ők átadtak neki. Ezzel szemben az aréna bemondója, Mihai Gheorghe szerint az adathordozót éppen a Bukaresti Juventus ügyvezetőjétől kapta.

Az ügyben megszólalt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba is, aki emlékeztetett, hogy ez nem az első alkalom, hogy a Sepsi OSK-t etnikai alapon támadják. Hozzátette, az általa vezetett intézmény egyelőre nem indít eljárást az ügyben, hanem megvárják a Román Labdarúgó Szövetség és a Román Labdarúgó Liga döntését.








EZT OLVASTA MÁR?

X