Doppingvétség: másfél évre tiltották el Pars Krisztián kalaptácsvetőt


-A A+

Doppingvétség miatt másfél évre eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt. A 2012-es londoni játékok aranyérmesét január 13-án Szombathelyen ellenőrizték, mintájában pedig tiltólistás anyagot találtak – erősítette meg Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek.

Az ügyben eljáró doppingbizottság – amelybe a MASZ, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Doppingellenes Szervezet (HUNADO) delegál egy-egy tagot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egy megfigyelővel képviselteti magát benne – kedden 2019 júliusáig tiltotta el Parsot, mivel elfogadta az atléta érvelését, amely szerint az anyag teljesítményfokozásra nem alkalmas, nem versenyidőszakban került a szervezetébe, és csak a versenyidőszakban minősül tiltottnak.

„Rettenetesen szégyellem azt, ami történt. Sportolói pályafutásomnak, de valójában az egész életemnek egy nagyon nehéz pillanatában hoztam egy rossz döntést, amit soha nem tudok megbocsátani magamnak” – nyilatkozta büntetésének kihirdetését követően a 36 éves dobó az eltiltásról beszámoló SzPress Hírszolgálatnak.

A kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes sportoló azt is elmondta, hogy mindenkitől elnézést kér, aki mellette állt az évek során.

„A rám váró másfél éves kényszerpihenő alatt sportolóként kötelességemnek érzem, hogy kiköszörüljem a csorbát és aztán megmutassam, hogy mire vagyok még mindig képes” – jegyezte meg. – „Mindezt a nyilvánosság elkerülésével szeretném tenni, ezért tisztelettel kérem a média képviselőit, hogy ezt tegyék lehetővé nekem” – közölte.

Gyulai Márton szerint szomorú nap ez a magyar atlétika történetében, de amint azt megjegyezte: hiszi, hogy Pars Krisztián tanult a hibából, és a jövőben be fogja bizonyítani, milyen nagy az akaratereje és a küzdeni tudása.

„A szövetség bízik abban, hogy Krisztián esete intő példa lesz minden magyar sportoló számára, és tanulnak abból, hogy a legnagyobb bajnokok is hibázhatnak” – hangsúlyozta a főtitkár.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a döntés még nem jogerős. Megerősítette: a bizottság elfogadta a sportoló védekezését, hogy nem a teljesítményének fokozására használta a szert, amelyet egyébként nem nevezett meg.

„Egy olyan szerről beszélünk, aminek a büntetési tétele négyéves eltiltásról indul, ehhez képest tizennyolc hónap eltiltást kapott a sportoló. Ezt sem könnyű elviselni, de hát ez van, a doppingvétséget szankcionálni kell” – mondta.








EZT OLVASTA MÁR?

X