BL-bravúr: 1-4-ről ejtette ki a Barcelonát az AS Roma


-A A+

Az idegenben összeszedett háromgólos hátrányát ledolgozó AS Roma, valamint kettős győzelemmel a Liverpool jutott be kedden az elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az olasz fővárosban reménytelennek látszó helyzetből, 1-4-ről kezdte a mérkőzést az AS Roma, ám az már az első pillanattól érezhető volt: hisz abban, hogy ledolgozhatja a hátrányát a Barcelona ellen.

Az olaszok rögtön nagy iramban vetették magukat a küzdelembe, már a hatodik percben be is talált a Roma, amikor De Rossi kiugratásából Dzeko szép gólt szerzett. Ez tovább tüzelte a hazaiakat, míg a Barca nem változtatott kényelmes játékán, így az első félidőben végig a Roma volt a jobb, és több nagy helyzetet is kialakított, igaz, valamennyit ki is hagyta.

A szünet nemcsak az összeállításokban nem hozott változást, a csapatok futballja is ugyanaz maradt a második félidőre, a házigazda elképesztő energiákat mozgósítva ment előre, a Barcelona pedig enerváltan, veszélytelenül játszott. A római fölény aztán az 58. percben újabb góllá érett, a Piquet Dzeko elleni szabálytalansága miatt megítélt büntetőt De Rossi lőtte be magabiztosan.

A Barcelona érezhetően teljesen összezavarodott, a Roma pedig fáradhatatlanul zakatolt tovább. A hajrára kanyarodva, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után Manolasz jól érkezett a rövid oldalra és gyönyörűen csúsztatott a kapuba.

Az Olimpiai Stadion szinte felrobbant a továbbjutást ígérő gólt követően, s talán ez ébresztette fel a vendégeket is, akik a következő öt percet meghajtották, de képtelenek voltak igazán nagy helyzetbe kerülni. A négyperces hosszabbításban a Roma okosan játszott, megőrizte előnyét, amivel óriási bravúrt bemutatva bejutott az elődöntőbe. Ez 1984 óta először sikerült neki.

Már a 2. percben vezettek

Manchesterben nagy lendülettel kezdett a City, amely az első mérkőzést 3-0-ra elveszítette. Gabriel Jesus révén már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd a folytatásban is nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját és több helyzet is kidolgozott. A Liverpool nem nagyon tudott labdát szerezni és ezekből gyors támadásokat vezetni, míg a manchesteri csapat kapufát is lőtt, a szünet előtt pedig gólt is szerzett, de azt a bíró les miatt nem adta meg. Az első félidőben a City 13-szor próbálkozott kapura lövéssel, míg a Liverpool csak kétszer.

Bő tíz perc telt el a második félidőből, amikor a vendégek pontosan vittek végig egy kontratámadást és az utóbbi időben nagyszerű formában futballozó, önbizalomtól duzzadó Mohamed Szalah emelésével egyenlítettek, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a párharcot. A City továbbra is sokat támadott, de a góljával kényelmes helyzetbe került Liverpool eredményesen tartóztatta fel a hazaiakat. A 76. percben aztán Roberto Firmino szerzett labdát és pontosan lőtt a bal alsó sarokba. A City a második félidőben is szerzett egy lesgólt.

A hazaiak dolgát jelentősen nehezítette, hogy Josep Guardiolát a bíró a szünetben kiállította, így a spanyol tréner a lelátóról nézte végig az összecsapás második felét. A Liverpool 2008 óta először jutott be a BL legjobb négy közé.








EZT OLVASTA MÁR?

X