Mol Liga: Érsekújváron döntené el a továbbjutást a HSC


-A A+

Már Érsekújváron készül a HSC Csíkszereda csapat a jégkorong MOL Liga elődöntőjének szerdai harmadik összecsapására. A csíki csapat az első idegenbeli mérkőzésen el szeretné dönteni a továbbjutás sorsát.

Idegenben, a HC Érsekújvár, otthonában lép pályára a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga elődöntőjének harmadik mérkőzésén. Gál Sándor tanítványai kedvező helyzetből várhatják az elődöntő idegenbeli mérkőzéseit, hiszen a hétvégén két alkalommal is sikerült legyűrniük a felvidéki együttest. Az első összecsapáson a fiatalok, míg a másodikon a légiósok biztosították a győzelmeket.Csikszereda 2013 03 03 HSC Nove Zamky HI 06

A csíki csapat edzője, Gál Sándor, a két hazai mérkőzés után nagyon büszke volt a tanítványaira, de mindenkit arra figyelmeztetett, hogy a párharc még nem dőlt el. Példaként hozta fel a múlt idényt, amikor a HSC Csíkszereda a Miskolci Jegesmedvék elleni elődöntőben már 2–0-ra vezetett, miután hazai környezetben 2–0-ra, majd 7–1-re verték a miskolciakat, ám végül a borsodiak jutottak a fináléba. Ugyanerre hívta fel a figyelmet a csapat kapitánya is Góga Attila, aki kijelentette, hogy még egyszer nem szeretnének bele esni a tavalyi hibába.

A HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda szerdai mérkőzését 19 órától rendezik, és amennyiben szükséges, akkor csütörtökön is 19 órától kerül megrendezésre a találkozó, amelyeket azonban egy televíziós csatorna sem tűzött a képernyőre.

Gál Sándor a HSC Csíkszereda edzője: „A teljes kerettel tudtunk elutazni Érsekújvárra. Nincsenek sérültjeink. Komolyan készültünk a mérkőzésre vagy mérkőzésekre, bár szeretném, ha már az első összecsapáson el tudnánk dönteni a továbbjutás sorsát. A két győzelem önbizalmat adott a csapatnak, de nem szabad elrugaszkodnunk a valóságtól, hiszen az Érsekújvár egy nagyon jó képességű csapat.”

A három nyert mérkőzésig tartó elődöntő állása: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 2–0.

Az elődöntők további műsora

3. mérkőzés: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda (szerda, 19 óra).

4. mérkőzés, ha szükséges: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda (csütörtök, 19).

5. mérkőzés, ha szükséges: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár (szombat, 17).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X