Kikapott, de bejutott a BL-döntőbe a Liverpool


-A A+

A Bajnokok Ligája döntőjét május 26-án játsszák Kijevben, a Liverpool ellenfele az előző két alkalommal diadalmaskodó Real Madrid lesz.

Az FC Liverpool a hazai 5-2-es sikerét követően szerdán idegenben 4-2-re kikapott az AS Romától a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 7-6-os összesítéssel jutott a fináléba. Az angoloknak ez volt az első vereségük a jelenlegi BL-szezonban. A május 26-i, kijevi döntőben az elmúlt két alkalommal győztes Real Madrid lesz az FC Liverpool ellenfele.

A várakozásoknak megfelelően a háromgólos hátrányban lévő AS Roma kezdte jobban a mérkőzést abban a reményben, hogy az FC Barcelona elleni negyeddöntő után ismét sikerül megfordítania a párharcot ilyen tetemes hátrányból. Gyorsan lehűtötte a római publikumot azonban, hogy az első valamirevaló angol akció végén Mane nem hibázta el a helyzetét. Ez volt az első találat, melyet a Farkasok hazai pályán kaptak ebben a BL-szezonban, az előző öt meccsüket összesítve 8-0-s gólkülönbséggel zárták.

A kissé kedveszegett hazaiaknak az adta vissza a hitét, hogy egy nem mindennapi öngóllal érkezett az egyenlítés, ugyanis a felszabadítani igyekvő Lovren épp Milner fejét találta telibe, ahonnan a jobb sarokba pattant a labda. Ezt követően megint lelkesebben futballozott az olasz együttes, kapufáig jutott, gólig nem – ellenben a Liverpoollal, amely Wijnaldum fejesgóljával használta ki a rosszul helyezkedő hazai védők hibáját.

A folytatásban is a rómaiak irányítottak, előbb tévesen beintett les miatt nem kaptak büntetőt, majd percekkel később Dzeko egyenlített. Az egyre jobban rohamozó Farkasok néhány kihagyott helyzet és Karius-védés után másodjára sem kaptak meg egy jogos büntetőt, pedig a bevetődő Alexander-Arnold kézzel hárította El-Shaarawy kapuba tartó lövését.

Ezt követően is záporoztak a lövések a liverpooli kapura, de ezek többnyire célt tévesztettek. A hajrában aztán Nainggolan lőtt egy hatalmas gólt, amely a jobb kapufáról pattant a hálóba, majd a hosszabbításban 11-esből is betalált a belga középpályás, de ez sem fenyegette az angol továbbjutást a Liverpool 100. BL-meccsén.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

AS Roma (olasz)-FC Liverpool (angol) 4-2 (1-2)








EZT OLVASTA MÁR?

X