Liga 1: nagyot botlott Iași-ban a FCSB, aranyközelben a Kolozsvári CFR


-A A+

Váratlan fordulatot vett a labdarúgó Liga 1 bajnoki címéért folyó vesszőfutás a FCSB és a Kolozsvári CFR között azzal, hogy a fővárosiak hétfőn este a felsőházi rájátszás 8. fordulójának záró mérkőzésén 1-0-ra kikaptak a Iași-tól, és ezzel elvesztették listavezetői helyüket.

Gigi Becali csapata idei mumusához utazott a rájátszás 8. fordulójának utolsó mérkőzésén. A iașiak az alapszakaszban egyszer legyőzték, egyszer pedig döntetlent értek el a sokkal többre tartott ellenfelükkel szemben. Flavius Stoican tanítványai két héttel ezelőtt a Kolozsvári CFR-nek is sok fejtörést okoztak, hiszen akkor úgy tűnt, hogy a végjátékbban megszerzett döntetlennel elásták a vasutasok bajnoki esélyeit.

A moldvaiakat dicséri, hogy a CFR elleni mérkőzéshez hasonlóan a FCSB elleni találkozón is motiváltan futottak ki a pályára, a számukra tét nélküli összecsapáson mindent megtettek a jó eredmény érdekében. Dolgukat jelentősen megkönnyítette a fővárosiak pocsék játéka, ám amikor a 74. percben Qakát második sárgája miatt kiállította Ovidiu Hațegan játékvezető, akkor Kolozsváron minden addigi remény elveszett. Mindenki már csak idő kérdésének tartotta, hogy a FCSB mikor szerzi meg a győztes találatot.

Ehhez képest drámai fordulatot vett a mérkőzés a 89. percben, amikor egy villámgyors ellentámadás végén  Andrei Cristea, a hazaiak veterán csapatkapitánya mattolta Bălgrădeant, és megszerezte a vezetést. 

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella élén a 44 pontos Kolozsvári CFR áll, mögötte egy egységgel lemaradva található a FCSB. A hátralevő két fordulóban a két csapatra a következő összecsapások várnak:
9. forduló
Astra Giurgiu-Kolozsvári CFR
CSU Craiova-FCSB
10. forduló
Kolozsvári CFR–FC Viitorul
FCSB-Astra Giurgiu
A vasutasok már a 9. forduló végén bajnokok lehetnek, ha megverik az Astrát, a FCSB pedig nem győz Craiován.







EZT OLVASTA MÁR?

X