Győzött Temesvár ellen – Egyre távolabb kerül a kieséstől a Sepsi OSK


-A A+

A sepsiszentgyörgyi focicsapat kedd este hazai pályán úgy tudott 3-0-ra győzni a Temesvári Poli ellen, hogy több mint egy órát emberhátrányban játszottak. A Liga 1 alsóházi rájátszásának 10-ik fordulójában ismét szinte telt ház előtt játszott a Sepsi OSK.

A mérkőzés hőse Fülöp István volt, aki kétszer is betalált a temesváriak kapujába. Az összecsapás első félidejében még kiegyenlített volt a játék, viszont a bíró kiállította a hazaiak játékosát, Benjamin Kukut, aki egy fejelés közben összecsapódott a temesvári Denis Haruț-cal, akit mentő vitt le a pályáról. Ez viszont nem törte meg az emberhátrányba került Sepsi OSK-t, hiszen az első félidő végén Fülöp István szabadrúgásból a sorfal fölött kapuba küldte a játékszert.

A második félidőben ismét egy nyerni akaró sepsiszentgyörgyi csapat lépett pályára, a 80. percben Fülöp István a második gólt is megszerezte csapata számára. A bíró a temesvári Gabriel Cânunak is sárga lapot mutatott, aki így második figyelmeztetését gyűjtötte be, és el kellett hagynia a pályát. Az ebből a helyzetből származó szabadrúgást Ibrahima Tandia rúgta kapura. A labda egy temesvári játékoson pattant a hálóba, így be is állt a végeredmény.

A Sepsi OSK az alsóházi ranglista harmadik helyét foglalja el 29 ponttal. A sepsiszentgyörgyi focicsapat pénteken 18 órától ismét hazai pályán játszik, a bukaresti Juventus lesz a vendége. 








EZT OLVASTA MÁR?

X