Hivatalos: Unai Emery lett Wenger utódja az Arsenal kispadján


-A A+

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen végző Arsenal bejelentette, hogy Unai Emery veszi át az együttes irányítását a huszonkét év után távozó Arsene Wengert követően.

Mint ismert, Arsene Wenger huszonkét évnyi szolgálat után a 2017–2018-as szezon végén elhagyta az Arsenalt. A londoni klubot számos neves edzővel szóba hozták a francia távozása kapcsán. Nemrég még úgy tűnt, Mikel Arteta, a Manchester Cityvel bajnok Pep Guardiola segédedzője (és egyben az Arsenal volt játékosa) lesz a befutó, ám az ágyúsoknál" végül Unai Emery mellett döntöttek.

Az Arsenal közleményéből nem derült ki, hogy a 46 éves tréner hány évre írt alá.

Emery a legutóbbi két szezonban a PSG-nél dolgozott. A párizsi csapattal mindent megnyert, amit Franciaországban lehet, a bajnoki cím kivételével az összes sorozatban kétszer-kétszer végzett az élen. A PSG a gyenge Bajnokok Ligája-szereplés miatt menesztette, utódja Thomas Tuchel lett.

A Baszkföldről származó szakember korábban sorozatban három Európa-ligát nyert a Sevillával, valamint dolgozott a Szpartak Moszkvánál, a Valenciánál és az Almeríánál is. „Roppant izgatott vagyok, hogy az egyik legnagyobb klubnál dolgozhatok. Az Arsenal világszerte ismert a stílusa, a fiatal játékosok szerepeltetése, a fantasztikus stadionja és a klubfilozófiája miatt. Örülök, amiért engem ért a megtiszteltetés, hogy az Arsenal életében egy igen fontos új fejezetért felelhetek. Kíváncsian várom, milyen sikereket érhetünk el. Szeretnék minden Arsenal-szurkolót boldog és különleges emlékekkel megajándékozni” – idézi az Arsenal honlapja az új menedzsert.








EZT OLVASTA MÁR?

X