Utoljára rendeznek Fradi–Újpest-derbit az Albert-stadionban


-A A+

A magyar labdarúgás legnagyobb presztízsű összecsapására, a Ferencváros-Újpest mérkőzésre kerül sor vasárnap az OTP Bank Ligában. A 16.30-kor kezdődő összecsapást az M1 élőben közvetíti.

Az ősi rivális csapatok 212. találkozójának egyik különlegessége, hogy szinte bizonyosan utoljára játszanak egymással az Albert Stadionban. A korábbi tervek szerint a vasárnapi lett volna az utolsó bajnoki mérkőzés a zöld-fehérek 1974-ben átadott otthonában, mielőtt lebontják, ugyanakkor a munkálatok megkezdésének időpontja egyelőre csúszik.fradi

A rangadók összesített mérlege ferencvárosi fölényt mutat: eddig 94 zöld-fehér győzelem mellett 60 újpesti siker és 57 döntetlen született. A két csapat legutóbbi párharcát az Újpest nyerte: az augusztus 19-i összecsapás izgalmasan alakult, ugyanis Kabát korai góljára Orosz a 90. percben válaszolt, ám a 94. percben Tshibuabua egy szöglet után eldöntötte a mérkőzést.

A derbi esélyese ezúttal egyértelműen a Ricardo Moniz irányította Ferencváros, amely rendkívül magabiztos, 3-0-s pápai sikerrel kezdte a tavaszt, míg az Újpest hazai környezetben 6-0-ra kikapott a Pakstól. A súlyos kudarc következtében a Megyeri úton közös megegyezéssel szerződést bontottak Jos Daerden vezetőedzővel, akinek a helyét ideiglenesen a másodedző, Marc Leliévre vette át.

A találkozóra már minden jegy elkelt, így a helyszínen várhatóan több mint 15 ezer szurkoló buzdítja majd a csapatokat.

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a címvédő Debrecen a Pécs, a listavezető Győr pedig a sereghajtó Siófok együttesét fogadja.

A 19. forduló programja:
péntek:

  • MVM Paks-Budapest Honvéd 18.00 óra
  • Kaposvári Rákóczi-Kecskeméti TE Phoenix Mecano 20.00

  szombat:

  • Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 15.00
  • Egri FC-Videoton FC 17.00
  • MTK Budapest-Lombard Pápa Termál FC 17.00
  • Győri ETO FC-FGSZ Siófok 19.30

    vasárnap:

  • Ferencváros-Újpest FC 17.30
  • DVSC-TEVA - PMFC-Matias 19.30

    A tabella:
 1.  Győri ETO FC                 18  12   5   1    37-16  41 pont
 2.  MTK Budapest                 18   9   5   4    29-20  32
 3.  DVSC-TEVA                    18   9   2   7    24-18  29
 4.  Videoton FC                  18   8   5   5    25-15  29
 5.  Ferencváros                  18   7   7   4    29-23  28
 6.  Diósgyőri VTK                18   7   6   5    18-19  27
 7.  MVM Paks                     18   6   8   4    30-19  26
 8.  Budapest Honvéd              18   7   4   7    27-29  25
 9.  Szombathelyi Haladás         18   6   6   6    24-19  24
10.  Kaposvári Rákóczi            18   6   5   7    18-22  23
11.  Újpest FC                    18   5   7   6    25-28  22
12.  PMFC-Matias                  18   5   7   6    19-22  22
13.  Kecskeméti TE Phoenix Mecano 18   5   6   7    21-26  21
14.  Lombard Pápa Termál FC       18   5   5   8    16-28  20
15.  Egri FC                      18   2   5  11    15-31  11
16.  FGSZ Siófok                  18   2   3  13    16-38   9








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X