Roland Garros: Babos Tímea a nyitókörben kiesett


-A A+

Babos Tímea egyesben a nyitókörben búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságon. Alexandra Dulgheru és Mihaela Buzărnescu is bejutott a második fordulóba.

Babos Tímea - aki tavaly is már az első fordulóban kiesett a párizsi salakpályás Grand Slam-tornán - hétfőn a selejtezőből főtáblára került spanyol Lara Arruabarrenától kapott ki két szettben, 1 óra 29 perc alatt.

A világranglistán 37. Babos jól kezdett, az első szettben már 5:2-re vezetett, a rivális (91.) azonban egy brékkel visszajött a játszmába, amely végül rövidítéssel és Arruabarrena-sikerrel végződött.

A második felvonás is egy Babos-brékkel indult, de a magyar játékos 2:0-s vezetése után a spanyol sorozatban öt játékot begyűjtve fordított. Ekkor még sikerült szépíteni, 5:3-nál azonban az ellenfél három meccslabdához jutott, és már az elsőt értékesítve begyűjtötte a győzelmet.

Babos párosban még érdekelt Párizsban: a hazai közönség előtt szereplő Kristina Mladenoviccsal játszik majd, akivel megnyerte az Australian Opent.

Hat román játékos a főtáblán

Alexandra Dulgheru 5:7, 7:6 (5), 6:3 arányban győzte le az amerikai Christina McHale-t. A selejtezőből érkezett román lánynak (WTA-160.) 3 óra és 10 perc játék után sikerült nyernie a világranglista 85. helyén álló ellenfelével szemben. A találkozót vasárnap kezdték el, 1-1-es játszmaállásnál azonban megszakították a sötétség miatt. A hétfői folytatás Dulgherunak kedvezett, aki 6:3-ra nyerte a döntő szettet. A második fordulóban az észt Anett Kontaveit (WTA-24.) lesz az ellenfele.

Mihaela Buzărnescu - aki pályafutása során először került fel a párizsi Grand Slam-torna főtáblájára - szintén bejutott a második körbe, miután 6:3, 6:3-ra nyert az amerikai Vania King ellen. Következő ellenfele a svéd Rebecca Peterson (WTA-96.) lesz.

Dulgherun és Buzărnescun kívül négy játékos képviseli még Romániát a Roland Garroson: az első helyen kiemelt, világranglista-vezető Simona Halep az amerikai Alison Riske ellen kezd, Irina Begu a szlovák Anna Karolina Schmiedlova, Sorana Cîrstea az Ausztráliát képviselő Daria Gavrilova, Ana Bogdan pedig a cseh Markéta Vondroutová ellen lép pályára az első körben.

Női egyes, 1. forduló

Lara Arruabarrena (spanyol)-Babos Tímea 7:6 (7-5), 6:3
Kaszatkina (orosz, 14.)-Kanepi (észt) 6:4, 6:1
Duque-Marino (kolumbiai) - Sevastova (lett, 20.) 4:6, 6:1, 6:3
Buzarnescu (román, 31.)-King (amerikai) 6:3, 6:3
Dulgheru (román)-McHale (amerikai) 5:7, 7:6 (7-5), 6:3
Parmentier (francia)-Paquet (francia) 3:6, 7:6 (7-4), 6:2
Kvitova (cseh, 8.)-Cepede Royg (paraguayi) 3:6, 6:1, 7:5
Keys (amerikai, 13.)-Vickery (amerikai) 6:3, 6:3
Oszaka (japán, 21.)-Kenin (amerikai) 6:2, 7:5
Suarez-Navarro (spanyol, 23.)-Konjuh (horvát) 6:0, 6:1
Peterson (svéd) - Hszieh Szu-vej (tajvani) 6:4, 6:3
Siniakova (cseh)-Azarenka (fehérorosz) 7:5, 7:5
Dolehide (amerikai)-Golubic (svájci) 6:4, 6:4
Giorgi (olasz)-Min (amerikai) 6:3, 6:2
Szakkari (görög)-Minella (luxemburgi) 7:6 (7-5), 6:2

Férfi egyes:

Thiem (osztrák, 7.)-Ivaska (fehérorosz) 6:2, 6:4, 6:1
Djokovic (szerb, 20.)-Dutra da Silva (brazil) 6:3, 6:4, 6:4
Cecchinato (olasz)-Copil (román) 2:6, 6:7 (4-7), 7:5, 6:2, 10:8
Tsitsipas (görög)-Taberner (spanyol) 7:5, 6:7 (5-7), 6:4, 6:3
Giraldo (kolumbiai)-Bagdatisz (ciprusi) 3:6, 3:4-nél Bagdatisz feladta
Garcia-López (spanyol) - Wawrinka (svájci, 23.) 6:2, 3:6, 4:6, 7:6 (7-5), 6:3
Gulbis (lett)-Müller (luxemburgi, 29.) 2:6, 6:4, 6:4, 6:3
Trungelliti (argentin)-Tomic (ausztrál) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
Lajovic (szerb)-Vesely (cseh) 6:3, 6:1, 6:3
Paire (francia)-Carballes Baena (spanyol) 6:3, 6:7 (3-7), 7:6 (11-9), 6:1
Norrie (brit)-Gojowczyk (német) 6:1, 2:0-nál Gojowczyk feladta
Hacsanov (orosz) - Haider-Maurer (osztrák) 7:6 (7-0), 6:3, 6:3








EZT OLVASTA MÁR?

X