Patthelyzet a magyar síszövetség élén


-A A+

A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Magyar Sí Szövetség elnökének választott Miklós Edit bejegyzési kérelmét. Miklós Edit szerint a pereskedés komoly fennakadást jelent a szövetség életében.

„A Törvényszék mindaddig nem határoz az álközgyűlés döntéseinek bejegyzéséről, illetve feltehető elutasításáról, ameddig a Magyar Sí Szövetség által benyújtott törvényességi felügyeleti kérelmeket jogerősen nem bírálja el" - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Bajai András korábbi elnök, aki szerint ez a peres eljárás várhatóan több hónapot vesz igénybe.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége - a jogi- és etikai bizottságának javaslatára - már korábban határozott arról, hogy mindaddig, ameddig a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásába mást jogerősen nem jegyez be, addig őt tekinti a Magyar Sí Szövetség elnökének.

„Bajai ügyvédje indítványozta a törvényességi felügyeleti eljárást. Tudomásom szerint többször beadta ugyanazt a kérelmet, gondolom, a célja ezzel csak az, hogy mindenki, főként a sportolók megelégeljék ezt az akár hónapokig is eltartó időhúzást és velem egyetemben abbahagyják szeretett sportágukat. Más elképzelésem nincs, miért nem tudják elfogadni hogy a közgyűlésen a tagság engem választott elnöknek” – reagált az MTI megkeresésére Miklós Edit, aki áprilisban bejelentette visszavonulását, majd elnöknek választották.

A négy éve olimpiai hetedik helyezett lesikló hangsúlyozta, szándékosan magyarázzák úgy, mintha a bíróságnak a felfüggesztő határozata bármilyen döntés lenne. „A bíróságnak a felfüggesztő határozata azt mondja, hogy valaki akadékoskodik, valaki törvényességi felügyeleti eljárást indított, annak a lezárultát követően fogja elintézni a bejegyzést. Ez önmagában nem lesz akadálya a megválasztásom bírósági nyilvántartásba vételének” – írta a csíkszeredai születésű síző. „Aki minimális tájékozottsággal rendelkezik ebben az ügyben, az pontosan tudja, hogy ez a felfüggesztés nem azt jelenti, hogy nem én vagyok az elnök, hanem azt jelenti, hogy indítottak egy másik olyan eljárást, amit le kell zárni ahhoz, hogy az után engem be is jegyezzenek a bíróságon".

Miklós Edit azt is kifejtette, hogy a pereskedés komoly fennakadásokat okoz a szövetség életében, ugyanis Bajai nem adta át a szövetség iratanyagát és felügyeleti eljárást indított. Emiatt a szervezet nem tud mérlegelfogadó közgyűlést tartani, vagyis késik az állami támogatások elszámolása. Ebből fakadóan késni fog a következő szezonra való felkészülés, ami hatalmas hátrányt jelent a sportolóknak, hiszen a következő idényben felnőtt és ifjúsági világbajnokság is lesz a sísport minden szakágában.

„Az eddig velünk dolgozó külföldi edzők is bizonytalanságban vannak, az utolsó hónapokra nem kapták meg a fizetésüket, pedig a szövetség bankszámláján volt pénz, amikor Bajai András magához vonta a bankszámlát. A hosszú évek alatt felépített magyar sísport presztízsét gyakorlatilag három hónap alatt lerombolták" - írta zárásként Miklós Edit.

Bajai Andrást tavaly novemberben választották elnöknek, majd februárban arról számolt be, hogy a szervezet törvénytelenül működik. Áprilisban Miklós Edit visszavonult, három nappal később pedig őt választották elnöknek, Bajai szerint azt a közgyűlést több okból is törvénytelenül hívták össze.








EZT OLVASTA MÁR?

X