Szerződést bontott a Kolozsvári CFR-rel Dan Petrescu?


-A A+

Szerződést bontott csütörtökön a Kolozsvári CFR 1907-tel a csapatot negyedik bajnoki címéhez vezető Dan Petrescu - írta fellegvári forrásokra hivatkozva a Prosport című portál.  

A lap úgy tudja, az edző a kínai élvonal utolsó helyén álló egyesülethez, a Kujcsou Hengfenghez igazol és magával viszi a vasutasok két veteránját, Ciprian Deacot és Paolo Viníciust is. A két játékos abból a szempontból is fontos Petrescu számára, hogy a CFR a kínaiaktól kapott átigazolási díj fejében hajlandó eltekinteni a 400 ezer eurós lelépési díjtól. 

Dan Petrescu a 2017-2018-as szezon elején vette át a fellegvári alakulatot Vasile Miriuțától és vezette a csapatot fennállása negyedik bajnoki címéhez. Távozása nehéz helyzetbe hozza a Kolozsvári CFR-t, amely záros határidőn belül meg kell találja helyettesítőjét, aki a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében érdekelt csapat nyári felkészülését levezeti.








EZT OLVASTA MÁR?

X