Női kézi BL: győzött a Győr, kiesett a címvédő Buducnost


-A A+

A Győr kiélezett küzdelemben egygólos győzelmet aratott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a címvédő hazai csapat nem kerülhet be a sorozat elődöntőjébe. A továbbjutását már korábban kiharcoló Győr az újabb diadallal továbbra is hibátlanul menetel a BL-ben.gyor

A Győr tavaly a BL-fináléban idegenben lőtt kevesebb gólja miatt alulmaradt a Podgoricával szemben, a mostani sorozatban viszont február 2-án, hazai pályán 27-17-re verte montenegrói riválisát, a vasárnapi mérkőzésre pedig úgy érkezett, hogy csoportelsőként biztos továbbjutó, míg vendéglátója akár ki is eshet.

A hazaiaknak nagyon fontos lett volna, hogy győzzenek, ennek ellenére az első félidőben végig a Győr vezetett. Több alkalommal volt ötgólos a magyar csapat előnye, a játékrész hajrájában azonban felzárkózott a Podgorica, így csak egy találatnyi különbség maradt a szünetre.

A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, a Győr a 45. percig őrizte egy-két gólos előnyét, de 16-16-nál a hazai csapat utolérte, sőt, át is vette a vezetést. A magyar együttes az 50. percben egyenlített (20-20), majd újra előnybe került. A hajrában az ETO játékosai koncentráltak jobban, így sorozatban a 11. BL-mérkőzésüket is megnyerték.

Vasárnapi sikerük azt jelenti, hogy mögöttük a Larvik jut másodikként az elődöntőbe ebből a csoportból.
 
Az állás

  1. Győr 10 pont
  2. Larvik 6
  3. Podgorica 3
  4. Randers 1

II. csoport:

  • Krim Ljubljana (szlovén)-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 27-23
  • FTC-Rail Cargo Hungaria - Oltchim 23-30

    Az állás

  1. Ljubljana 8 pont
  2. Oltchim 6 (131-122)
  3. FTC 6 (136-143)
  4. Zvenyigorod 0

A csoportok első és második helyezettje jut az áprilisi elődöntőbe, ahol a csapatok keresztbe játszanak a döntőért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X