Férfi kosár: visszavette pályaelőnyét a Nagyváradi CSM


-A A+

Huszonnégy pontos győzelmet (94-70) aratott vasárnap este a Nagyváradi CSM a fővárosban a Bukaresti Steaua CSM Eximbank ellen a férfi kosárlabda bajnoki döntő harmadik mérkőzésén és ezzel visszavette azt a pályaelőnyét, amelyet a második váradi összecsapáson veszített el. 

A negyedik mérkőzésben semmit sem bíztak a véletlenre a vendégek, olyan határozottsággal és pontossággal álltak bele a csatába a CSM játékosai, hogy a hazai gárda még fel se ócsudott meglepetéséből, amikor máris 10 főlé kúszott a hátránya. Az első negyed végén 13-26-ot mutatott az eredményjelző tábla, ami megalapozta a piros-fehérek fölényét.

A következő három negyedet is megnyerték a vendégek (18-20, 17-22, 22-26), a győzelmük egyetlen pillanatig sem volt tétséges. A mérkőzés legjobbja a litván Vaidas Kariniauskas volt, aki 21 ponttal járult hozzá a váradiak győzelméhez.

A három győzelemig tartó párharc jelenleg 2-1-re áll, a negyedik mérkőzést ugyancsak Bukarestben rendezik meg kedden este 8 órától. Amennyiben újabb vendégsiker születik, akkor Cristian Achim csapata már bajnok, ha viszont a Steaua győz, akkor a mindent eldöntő ötödik mérkőzést a hétvégén rendezik meg Nagyváradon. 

A bronzcsatát a Kolozsvári U-BT nyerte meg ősi riválisa, a Nagyszebeni CSU ellen, a mindent eldöntő harmadik mérkőzést a tavalyi bajnokok 91-77-re nyerték meg.







EZT OLVASTA MÁR?

X