2018-as foci-vb: hozta a papírformát Brazília és Svájc


-A A+

Kétgólos győzelemmel csoportelsők a brazilok, a svájci labdarúgó-válogatott döntetlennel jutott tovább szerdán az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának utolsó fordulójában.

A brazil válogatott az E csoport élén zárt az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-0-ra legyőzte az így búcsúzó szerb együttest.

Sérüléssel indult a mérkőzés, korán elvesztette a balhátvéd Marcelót a brazil válogatott. A találkozón mindkét félnek a három pont megszerzése jelentette volna a biztos továbbjutást, ehhez bő fél óra meddő mezőnyfölény után Paulinho találatával a brazilok kerültek közelebb. A kevés kísérlet mellett - négy brazil és három szerb kapura tartó lövés - a dél-amerikaiak enyhe dominanciája mutatkozott a labdatartásban, 58 százalékban volt a labda a szövetségi kapitány Tite együttesénél az első félidőben.

A második játékrészben is a brazilok akarata érvényesült, s ez egyre inkább megmutatkozott helyzetekben is. Egy szöglet után kétgólosra növelték előnyüket, ezt követően pedig még inkább a szerbek térfelén zajlott a játék, s a brazil válogatott többször kapuja elé szorította ellenfelét. 

A selecao sikerével a csoport élén zárt, így hétfőn Szamarában Mexikóval találkozik. A szerbek búcsúztak az oroszországi tornától.

Brazília-Szerbia 2-0 (1-0)
gólszerzők: Paulinho (36.), Silva (68.)
sárga lap: Ljajic (33.), Matic (48.), Mitrovic (70.)
Brazília: Alisson - Fagner, Thiago Silva, Miranda, Marcelo (Filipe Luís, 10.) - Paulinho (Fernandinho, 66.), Casemiro - Willian, Philippe Coutinho (Renato Augusto, 79.), Neymar - Gabriel Jesus
Szerbia:  Vladimir Stojkovic - Antonio Rukavina, Nikola Milenkovic, Milos Veljkovic, Aleksandar Kolarov - Nemanja Matic, Sergej Milinkovic-Savic - Dusan Tadic, Adem Ljajic (Andrija Zivkovic, 74.), Filip Kostic (Nemanja Radonjic, 82.) - Aleksandar Mitrovic (Luka Jovic, 89.)

Svájc döntetlennel jutott tovább

A svájci labdarúgó-válogatott a Costa Rica elleni 2-2-es döntetlennel zárta a csoportkört az oroszországi világbajnokságon, így az E jelű négyes második helyén jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A svájciak kedden 16 órakor, Szentpéterváron a svéd válogatottal találkoznak a 16 között.

A hatodik percben Yann Sommernek két hatalmas bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy Svájc ne kerüljön hamar hátrányba, nem sokkal később a keresztléc mentette meg ettől az európaiakat. A svájciak először az első negyedóra végén veszélyeztettek, s fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását.

Fél órát követően első kapura lövésükből gólt szereztek, így ők mehettek előnnyel az öltözőbe.

A fordulás után tíz perccel egyenlített Costa Rica, Kendall Waston találata volt a közép-amerikai csapat első gólja a mostani vb-n. Az előző tornán negyeddöntős együttes 424 perc elteltével volt eredményes ismét világbajnokságon, az idei 32 résztvevő közül a Costa Rica-iak találtak be utolsóként.

Az utolsó negyed órára Svájc fokozta a tempót, ellenfele egyre jobban elfáradt, de annak ellenére, hogy az európaiak a csereként beállt Josip Drmic góljával másodszor is vezetéshez jutottak, Ruiz szerencsés büntetőjének - hivatalosan Sommer öngóljának - hála Costa Rica sem pont nélkül utazik haza.

Svájc-Costa Rica 2-2 (1-0)
gólszerzők: Dzemaili (31.), Drmic (88.), illetve Waston (56.), Sommer (93., öngól)
sárga lap: Lichtsteiner (37.), Zakaria (75.), Schär (83.) illetve Gamboa (11.), Campbell (29.), Waston (89.)
Svájc:  Yann Sommer - Stephan Lichtsteiner, Fabian Schär, Manuel Akanji, Ricardo Rodriguez - Valon Behrami (Denis Zakaria, 60.), Granit Xhaka - Xherdan Shaqiri (Michael Lang, 81.), Blerim Dzemaili, Breel Embolo - Mario Gavranovic (Josip Drmic, 69.
Costa Rica: Keylor Navas - Cristian Gamboa (Ian Smith, 93.), Johnny Acosta, Giancarlo González, Kendall Waston, Bryan Oviedo - Daniel Colindres (Rodney Wallace, 81.), Celso Borges, David Guzman (Randall Azofeifa, 91.), Bryan Ruiz - Joel Campbell

A csoport végeredménye:
Korábban:

    2. forduló:

  • Brazília-Costa Rica 2-0 (0-0)
  • Svájc-Szerbia 2-1 (0-1)

    1. forduló:

  • Szerbia-Costa Rica 1-0 (0-0)
  • Brazília-Svájc 1-1 (1-0)







EZT OLVASTA MÁR?

X