BL: negyeddöntős a Barca és a Galatasaray is


-A A+

Kevésnek bizonyult az AC Milan kétgólos győzelme az FC Barcelona ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ugyanis a katalánok négyszer találtak be Abbiati kapujába. A másik keddi mérkőzésen a Galatasaray - kisebb elégtételt nyúltva a Kolozsvári CFR-nek is - 3-2-re győztek a Schalke otthonában és 4-3-as összesítéssel bejutottak a kontinens legjobb nyolc klubcsapata közé.

Nem kellett sokáig várnai a Nou Camp közönségének kedvenceik első góljára.Az 5. percben Xavi passza után középen, a védők gyűrűjében Lionel Messi került lövőhelyzetbe, és 15 méterről, ballal a jobb felsőbe lőtt. 1–01929353 w2

A Barcelona rögtön az első helyzetét gólra váltotta, és a folytatásban is irányította a meccset. Ennek ellenére még az első tíz percben volt egy helyzete a Milannak is Stephan El Shaarawy révén, aki egy kontra végén kissé kisodródva jobbról lőtt, de erőtlen volt a próbálkozása.

A Barcelonát azonban nem tudta kizökkenteni a Milan. Előbb Andrés Iniesta bombáját kellett nagy bravúrral kitornásznia Christian Abbiatinak a jobb felső sarok elől (a kipattanót Messi fejelte mellé), majd nem sokkal később Xavi lapos lövését ütötte szögletre.

A 20. perchez érve a Barcelona 75 százalékban birtokolta a labdát, ami elég sok mindent elmond a játék képéről, ahogy a 4:1-es kapura lövési arány is.

Ezt követően a kezdeti hatalmas nyomásból visszavett egy kicsit a Barcelona, de továbbra is nagy iramot produkáltak a csapatok, és bár a feszültség kézzel tapintható volt, Kassai Viktor játékvezető megfelelően kézben tartotta a meccset. A 22. percben éppen e célból adhatott sárga lapot Kevin-Prince Boatengnek az Iniestával szembeni szabálytalan belépő után.  

A Barca-nyomás enyhülését jelezte El  Shaarawy lövése is a 34. percben, de a bal szélről eleresztett kísérlet nem volt igazán veszélyes, talán jobban jár a Milan, ha a csatár a passzt választja – Boateng érkezett volna középen...

A 38. percben aztán hirtelen talpra ugorhatott egész Milánó, és szerte a világon az összes, a Milannak, vagy éppen a Barcelona ellen szurkoló drukker, amikor Niang egy előrevágott labdával egyedül indulhatott meg a hazai kapu felé, de teljesen tiszta helyzetben a jobb kapufát találta el.

Nem úgy bő egy perccel később a másik oldalon Messi, aki az Iniestától kapott labdából Philippe Mexes lábai között 15-ről megszerezte második gólját. 2–01929425 w2

A találat előtt Massimo Ambrosini hibázott, őt szerelte Iniesta. Messinek ez volt az ötödik gólja a Milan ellen, ennél többet csak Wayne Rooney (Manchester United) szerzett a milánói csapat ellen. A Barcelonának pedig ez volt a 100. gólja a BL egyenes kieséses szakaszában. Messi egyébként ezen a meccsen szerzett először akciógólt olasz együttes ellen, korábban tizenegyesekből volt eredményes.

Az első félidő krónikájához tartozik, hogy a Barcából Pedro, míg a Milanból Mathieu Flamini is besárgult, így csapata továbbjutása esetén egyikük sem játszhat majd eltiltás miatt.

A második játékrész az elsőnél valamelyest visszafogottabb tempóban kezdődött, a Barcelona nem tudta annyira beszorítani a Milant, sőt Boatengnek volt lövése a másik oldalon, igaz, ez meglehetősen gyengére sikerült.

És ahogy már nem először ezen a meccsen: Milan-lehetőséget Barcelona-gól követett. Kévin Constant lemaradt Xavi indításáról, és az addig szinte semmit sem mutató David Villa nyolc méterről, jobbról a kapu hosszú oldalába csavart. A csatár nem sokat vacakolt a labdával, amelyet bal lábbal juttatott rendeltetési helyére. 3–01929461 w2

Ezzel – először a párharc során – már a Barcelona állt továbbjutásra (3–2). Ráadásul közel került a Milan a két eddigi legnagyobb BL-vereségéhez (2004-ben a Deportól, 2010-ben a Manchetser Unitedtől kapott ki egyaránt 4–0-ra). A gól előtt sárga lapot kapott Philippe Mexes, így a Milan következő BL-meccsén nem játszhat, kérdés, mikor is lesz az a következő meccs...

Massimiliano Allegri vezetőedző két cserével reagált a történtekre: Ambrosinit a milánói meccsen gólt szerző Sulley Muntari váltotta, míg Niang helyére Robinho állt be.

A Milan a cserék után valamelyest váltani tudott támadásban, többször eljutott a hazai kapuig. A 67. percben Flamini sarkazásánál Gerard Piquének kellett mentenie.

A 74. percben beállt Flamini helyére a korábbi Barca-játékos, Bojan Krkic is.

Az utolsó tíz percre fordulva megpróbálta nyomás alá helyezni a Milan a Barcelonát, Robinho az ötösről lőhetett Krkic átadásából, de Jordi Alba becsúszva mentett.  A katalánok ekkor már kontrákra rendezkedtek be.

A hosszabbítás perceiben pedig egy ilyen kontrából Alexis Sánchez elment a jobb oldalon, mesteri keresztlabdával a középen őrizetlenül előreloholó Jordi Albához játszott, aki beállította a 4–0-s végeredményt. (A katalánok aligha bal lábbal keltek fel aznap reggel: mind a négy találatuk bal lábbal született!) A Barcelona 4–2-es összesítéssel jutott tovább.1929493 w2

A Galata idegenben jobb volt, s kiejtette a Schalkét

Az isztambuli 1–1 után Gelsenkirhcenben a török Galatasaray 3–2-re legyőzte a Schalkét, így 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

A mérkőzést a Wesley Sneijdert és Didier Drogbát is kezdőként szerepeltető Galatasaray kezdte! A törököknek tehát mindenáron gólt kell szerezniük, ha tovább akarnak jutni, mivel Isztambulban 1–1 lett a végeredmény.

Ennek megfelelően az első percekben a törökök nagy erővel támadtak, az 5. perc végén Drogba a tizenhatosról kapásból kissé a kapu mellé lőtt, majd a labdát lekészítő Burak Yilmaz elleni lökés miatt reklamáltak a vendégek. Az elefántcsontparti Drogba nagyon elemében volt, csak Timo Hildebrand bravúrján múlt, hogy alig hat-hét perc elteltével még a Schalke állt továbbjutásra. Eközben a hazaiak csupán egy Michel Bastos-féle lövéssel jelentkeztek, ami viszont csemege volt Fernando Muslera számára.

A találkozó kezdetén a Galatasaray fegyelmezetten letámadta ellenfelét már a hazai tizenhatos előterében is, így a németek ívelésekre kényszerültek. Fatih Terim taktikája újabb nagy lehetőséget eredményezett, még az első negyedórában: Drogba nagyszerű ütemben ugratta ki Selcuk Inant, aki viszont a remekül védő Hildebrandba lőtt.

Aztán váratlanul betalált a Schalke! Jobb oldali szöglet után Muslera elől elpiszkálták a labdát, majd a lendületből érkező Roman Neustädter ballal tizenegy méterről a kapu közepébe bombázott!1929366 w2

A gól jól láthatóan megfogta a Galatát, a Schalke viszont lendületben maradt és a Huntelaart és Maricát helyettesítő Teemu Pukki majdnem megduplázta csapata előnyét. Egyik fél sem ment a szomszédba, ha egy kis keménységre volt szüksége, Marco Höger belépője után például Drogbának már a hordágyat vitték, de a csatár saját lábán cammogott le ápolásra.

A szünethez közeledve újra feltámadt a török gárda: Emmanuel Eboué szép jobb oldali megmozdulása végén Sneijder egyből lőtt balról, de centikkel a kapufa mellé.

A feltámadás 37. percben góllá érett: Inan végezhetett el távolról szabadrúgást, ám a török váratlanul legurította a labdát a korábban a Schalkéban isjátszó Hamit Altintopnak, aki huszonhat méterről hatalmas gólt ragasztott a Schalke hálójába!1929458 w2

Ha már lúd legyen kövér – gondolhatták a törökök, és a Schalke labdaeladását azonnal kihasználták! Öt perccel Altintop találata után Burak Yilmaz óriási versenyfutást nyert meg Benedikt Höwedesszel szemben, majd a kiérkező Hildebrand elől a kapuba emelte a labdát! A török játékos ebben az idényben nyolcadik BL-meccsén nyolcadszor volt eredményes, zsinórban pedig hatodszor, amivel beállította Maruan Samah rekordját.1929410 w2

A tizenöt perces pihenő előtt Bastos majdnem egyenlített, de Muslera megfogta a labdát – igaz, elsőre még kipattant a kezéből. A Schalke úgy vonult tehát a szünetre, hogy a második negyvenöt percben minimum két gólt kell elérnie, ha ott akar lenni a BL legjobb nyolc csapata között.

Fordulás után roppant elszántnak tűnő Schalke jött ki a játékoskijáróból, Jens Keller cserélt a szünetben, a gólszerző Neustädter helyére Christian Fuchsot küldte be. A Galatasaray maximálisan kihasználta a negyedórás intervallumot, ezzel is kicsit feszültebbé téve ellenfelét.

A kezdeti percekben a Schalke volt az aktívabb, de Yilmaz löketénél ismét Hildebrand bravúrjára volt szükség, hogy életben maradjon a német csapat. Az 55. percben Pukki jobbal nagyon közel járt a gólhoz, Muslera hatalmasat védett viszont. Bő öt perccel később Julian Draxler három ember kicselezve tizenöt méterről a bal felső mellé lőtt.

Nem kellett többet várni a hazai gólra: Höger húsz méterről szétforgácsolta a lécet, a kipattanó és némi kavarodás után Bastoshoz került a labda, aki közelről nem hibázott, és az üres kapuba bombázott ballal! 2–21929476 w2

Mivel újabb gólra volt szüksége a gelsenkirchenieknek, így támadásban maradtak Pukkiék. A 76. percben például Draxler ment el teljesen egyedül a bal szélen, az alapvonalról megpróbált középre játszani, de Muslera zseniálisan vetődött ki a lapos beadásra. Draxler egyébként amikor megindult a labdával, véletlenül halántékon találta sarkával a mögötte eleső Semih Kayát, akit így hordágyon kellett levinni.

Az ötperces hajrában a Schalke kapujához szögezte a Galatát, ám az utolsó másodpercekben Muslera villámgyorsan indított, s az akció végén a csereként beállt Umut Bulut – kis szerencsével – betalált, ezzel bebiztosítva a török együttes helyét a legjobb nyolc között.1929512 w2

A Galata tehát idegenben le tudta győzni a Schalkét, amely a BL mostani idényében első vereségét szenvedte el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X