Wimbledon: vereséget szenvedett Simona Halep


-A A+

Nem jutott a legjobb tizenhat közé Simona Halep a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a harmadik fordulóban - drámai mérkőzésen - 3:6, 6:4, 7:5 arányú vereséget szenvedett a világranglista 48. helyét elfoglaló, tajvani Hszie Su-vejtől.

Ez a világranglistát vezető román lány első veresége azóta, hogy júniusban a francia nyílt teniszbajnokságon elhódította pályafutása első Grand Slam-trófeáját. A szombati mérkőzésen Halep nem tudta hozni az utóbbi időben tőle megszokott magabiztos játékot, és bár mérkőzéslabdája is volt, nem sikerült megnyernie a találkozót.

Mindkét játékos bizonytalanul kezdte az első szettet, sokat hibáztak, az első öt játékban egyikük sem hozta saját adogatását. Ez először Halepnek sikerült 3:2-es vezetésnél, majd ezt az előnyt megőrizve 6:4-re nyerte a játszmát.

A második szettet a tajvani kezdte jobban, brékelni is tudott 2:1-nél, majd Halep fordított 4:3-ra, Hszie Su-vejnek azonban 4:4-nél ismét összejött a brék, majd saját adogatásával lezárta a szettet.

A döntő játszma elején magabiztosabbnak tűnt a román lány, elhúzott 4:1-re, majd 5:2-nél ellenfele adogatásánál mérkőzéslabdához jutott, de nem sikerült élnie a lehetőséggel. Ezt követően a tajvani egyenlített, majd fordított 6:5-re. Ennél az állásnál két bréklabdája is volt Simonának, de egyiket sem tudta értékesíteni, és végül - két óra és 20 perc játék után - Hszie Su-vej 7:5-re lezárta a szettet, megnyerve a találkozót.

Simona Halep 100 000 fontos pénzdíjat, valamint 130 WTA-pontot kap az év harmadik GS-tornáján nyújtott teljesítményéért, és megőrzi vezető helyét a világranglistán.

A Wimbledonban főtáblára jutott nyolc román teniszező közül Mihaela Buzărnescu (WTA-28.) jutott még el a harmadik fordulóig, péntek este azonban vereséget szenvedett a hetedikként kiemelt cseh Karolina Pliskovától (3:6, 7:6 (3), 6:1), így ő is búcsúzott a küzdelmektől egyéniben. Női párosban viszont nyolcaddöntőt játszhat Irina Beguval az oldalán, miután szombaton 6:2, 6:2-re legyőzték az Ana Bogdan/Kaylin Christian román-amerikai kettőst. Következő ellenfelük az Andreja Klepac (Szlovéniaa) és Maria Jose Martinez Sanchez (Spanyolország) összetételű duó lesz. Továbbjutott a női párosok versenyében Monica Niculescu is, aki a belga Kirsten Flipkensszel az oldalán az elsőként kiemelt, Babos Tímea/Kristina Mladenovic magyar-francia kettőssel találkozik a nyolcaddöntőben.

(Címlapfotó forrása: Getty Images








EZT OLVASTA MÁR?

X