Mol Liga-döntő: a HSC elvette a Dab pályaelőnyét


-A A+

Visszavágott a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Dab.Doclernek a kedden elszenvedett vereségért, és szerda este kétgólos győzelmet arattak a csíki fiúk a MOL Liga finálé második összecsapásán. Ezzel a sikerrel pedig a HSC magához ragadta a pályaelőnyt. Folytatás hétvégén.szekely2

Újfent remek hangulat fogadta a két csapatot Dunaújvárosban, ahol a házigazda Dab.Docler és a HSC Csíkszereda nézett farkasszemet a jégkorong MOL Liga második mérkőzésén. A hazai oldalról a kedd esti győztes találkozó után Chvatal is kidőlt a sorból, így Lundh mester egy sornyi játékosára – Chvatal, Pavuk, Erdélyi P., Huba, Somogyi – nem számíthatott a csíki csapat elleni második találkozón.

Ez sokat nem zavarta a hazaiakat, akik két kecsegtető helyzettel indítottak. A HSC fokozatosan vette fel a tempót, amely elmaradt az egy nappal korábban látottaktól. Két dolog viszont nem változott az egy nappal korábbihoz: az eredmény és a kapusteljesítmények.szekely

A második harmadban viszont már magasabb fokozatra kapcsoltak a hokisok. Főképp a házigazdák, akik hatalmas nyomás alatt tartották a vendégeket. Kozuch viszont pazarul védett. A harmad közepére rendezni tudta sorait a HSC és jött is a gól. Egy remek egyéni akció révén Kmit talált be Sevela kapujába. A vendégek vérszemet kaptak és újabb lehetőségeket puskáztak el. Majd izgulhattak, hiszen a harmad vége felé a hazaiak egy kettős emberelőnyt is kihagytak.

A harmadik 20 percben is iramos maradt a találkozó. Gál Sándor tanítványai igyekeztek taktikusan játszani és lezárni a területeket. Ez be is vált, sőt a 46. percben egy hatalmas vendég védelmi hibát követően Hurtajt növelte az eredményt. A gólt megelőzően Mihály Ede csent korongot a támadóharmadban, majd remekül fordult rá a kapura. Lövése levágódott Adorján elé, aki tüzelt, de Sevela bravúrosan hárított. A helyzetnek még nem volt vége, hiszen a pakk Hurtaj elé került, aki higgadtan bevágta a játékszert a ketrecbe.

 A kedélyek megnyugodtak és eldőlni látszott a mérkőzés. Bár mindkét oldalon kialakultak helyzetek, azok már nem rejtegettek akkora veszélyt magukban. A dunaújvárosiak, viszont nem adták fel és alig egy perccel a mérkőzés vége előtt szépítettek, miután Sevelát lehozták és létszámfölényes helyzetet alakítottak ki. A gól után jöhetett a vendég, majd a hazai időkérés. Igyekezett mindkét tréner rendet rakni a fejekben, pedig csupán alig több, mint egy percnyi játékidő volt. A hazaiak meghúzták a kapuslehozatalt, amely ezúttal balul sült el és Becze újabb csíki gólt szerzett.szekely3

A győzelemnek köszönhetően a HSC elvette a Dunaújváros pályaelőnyét, hétvégén pedig meg is tarthatja azt, hiszen a két csapat átteszi székhelyét Csíkszeredába két mérkőzés erejéig.

Eredmény, MOL Liga, döntő, 2. mérkőzés

Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda 1–3 (0–0, 0–1, 1–2)

Gól: Szappanos (59.), illetve Kmit (31.), Hurtaj (46.), Becze (60.).

A négy nyert mérkőzésig tartó finálé állása: Dunaújváros – Csíkszereda 1–1 (2–0, 1–3).

Mestermérleg Stephan Lundh a Dunaújvárosi Dab.Docler edzője: „A legnagyobb különbség a keddi találkozóhoz képest a védekezésben és a helyzetkihasználásban mutatkozott meg. Jó csapat vagyunk, de a helyzeteinket, ziccereinket nem tudtuk kihasználni. Örülök, hogy Pavuk a harmadik mérkőzésre már visszatérhet, mindig jó, ha minél többen vagyunk. Holnap edzünk, majd pedig este Csíkszeredába indulunk.” Gál Sándor a HSC Csíkszereda edzője: „Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatnak, nagyot harcoltak, ma elhittük, hogy megnyerhetjük a mérkőzést. Idegenben nem a legfontosabb szempont a góllövés a mérkőzés elején. Tegnap este elbeszélgettünk, az volt az általános vélemény, hogy kedden hiányzott a tűz, de ma már égett rendesen. Otthon telt ház előtt fogunk játszani, de a mai csak egy győzelem, a MOL Liga megnyeréséhez négy diadalra van szükség.”

A MOL Liga döntőjének további műsora

  • 3. mérkőzés, március 16.: HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler (18.30).
  • 4. mérkőzés, március 17.: HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler (19.30).
  • 5. mérkőzés, március 20.: Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda (19.30).
  • 6. mérkőzés, március 22., ha kell: HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler (17.30).
  • 7. mérkőzés, március 25., ha kell: Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda (19.30).







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X