Simone Tempestini nyerte a Hargita Gyöngye Ralit


-A A+

A nagy népszerűségnek örvendő Hargita Gyöngye Ralit 26-ik alkalommal szervezték meg pénteteken és szombaton, Székelyudvarhelyen és környékén. Két nap alatt mintegy 122 kilométernyi gyorsasági szakaszt kellett megtennie a 83 párosnak. A székelyudvarhelyi Hargita Gyöngye Rali a román ralibajnokság ötödik fordulója.

A Kolozsvárról érkezett Napoca Rally Academy nevű csapat tagja, Simone Tempestini egy Citroen DS3 R5-ös versenyautón győzött. Az olaszországi származású versenyzőt 24 évesen már országos ralibajnokként tartják számon. 2015-ben és 2016-ban egy Ford Fiesta R5-ös versenyautón megnyerte a Romániai Ralibajnokságot, ugyancsak a Napoca Rally csapat tagjaként. 2017-ben már a Citroen DS3 R5-ös autón védte meg az országos bajnoki címét.

"A bajnokság ötödik fordulója után örvendek, hogy sikerült növelni előnyünket az összetettben. Jól összeraktuk ezt a versenyt és sikerült megóvnunk autónkat. Nagyon örülünk a saját és csapatunk győzelmének is, innentől már Jászvásárra koncentrálunk” – nyilatkozta Simone Tempestini.

A második helyezett Bogdan Marișca lett, a harmadik pedig Florin Tincescu, ugyancsak a Napoca Rally Academy csapatból.

A nagybányai születésű Florin Dorca, szintén a Napoca Rally Academy csapat tagja elmondta, hogy már ötödik alkalommal vesznek részt a Hargita Gyöngye Ralin Székelyudvarhelyen, és teljes mértékben meg vannak elégedve mind a szervezéssel, mind a helyiek vendéglátásával. Székelyudvarhely szép város – fűzte hozzá a navigátor.

Florin Dorca elmesélte, hogy a versenyt megelőzően a felkészülés egyik fő szakasza, a shakedown, amelynek lényege a versenyautók kipróbálása és a terep megismerése. Ezt követően jönnek az aprólékos egyeztetések, ellenőrzések és nyilván a versenyautók precíz átvizsgálása és a csapat felkészülése.

Ferencz Csaba, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy egy ilyen jellegű látványos esemény, nemcsak Székelyudvarhely számára bír jelentőséggel, hanem a megye turisztikai lehetőségeit is népszerűsíti.

„Ebben a két napban nemcsak a versenyzők érkeznek Székelyudvarhelyre, hanem látogatók is, akik évről évre visszalátogatnak. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy kitűnően érzik itt magukat a versenyzők és a turisták egyaránt – fogalmazott Ferencz Csaba.

A székelyudvarhelyi ralira idén 6 csapat nevezett be, 2-3 versenyautóval érkeztek. A 85 páros 170 versenyzőt jelent, és a szervezők örömére szolgál, hogy sikerült színvonalas eseményt szervezni, amelyen minden versenyző és csapattag elégedetten és jó körülmények között állt rajthoz. Mindemellett a látogatók ki is próbálhatták azt. hogy milyen egy versenyautóban, profi pilóta mellett utazni a shakedown szakaszban.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a Napoca Rally Academy által nyújtott lehetőséggel élve, a pitești-i származású Florin Tincescu pilóta mellett próbálta ki a versenyautózást. Elmondta, hogy most először ült versenyautóban, és nagyszerű élmény profi pilóta mellett végigszáguldani a verseny egyik szakaszán. 

„Annak ellenére, hogy minden zörgött és csattogott, a 200-300 lóerős autó közel 160 kilométer/órás sebességgel száguldott és maradandó élményt nyújtott. A látvány és az egyedi élmény mellett az autóversenyzés elsősorban a másodperc pontosságú precizitásról, mozdulatokról és nagyon erős felkészültségről szól. Ugyanakkor a Székelyudvarhelyre és környékére jellemző kanyargós terep jó lehetőség arra, hogy a versenyzők kipróbálják tudásukat és a versenyautókat” – fogalmazott Bíró Barna Botond.

Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy turisztikai szempontból is hatalmas hozadéka van egy ilyen nagyszabású rendezvénynek, nemcsak a vendéglátó egységek telnek meg ilyenkor, hanem a környék látványosságait is többen megcsodálhatják.








EZT OLVASTA MÁR?

X