Cristiano Ronaldo történelmet akar írni a Juventusszal


-A A+

A Juventus Torino hétfő este bemutatta új játékosát, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki fogadkozott, hogy történelmet szeretne írni új csapatával.

Azután, amit Manchesterben és Madridban tettem, a Juventusnál is nyomot akarok hagyni a történelemben - mondta a 33 esztendős Európa-bajnok támadó a Juventus torinói stadionjában, ahol rajongók ezrei várták. Az ötszörös aranylabdás 2009 óta szerepelt a Real Madridban, amellyel 16 trófeát nyert: a többi között négy Bajnokok Ligája-győzelmet, két-két bajnoki címet és spanyol Király Kupa-diadalt, valamint három klubvilágbajnoki sikert ünnepelhetett.

A királyi gárda színeiben 451 gólt szerzett 438 találkozón. Spanyolországi korszakát megelőzően a Manchester Uniteddel egyebek mellett egy-egy BL, FA Kupa és klub-vb, illetve három Premier League-diadalt aratott.

„Ez nem hátra-, hanem előrelépés. Ez egy győztes csapat, amely megnyerte a legutóbbi hét bajnokságot, s a közelmúltban kétszer is döntőt vívott a Bajnokok Ligájában. Remélem, elérjük a legmagasabb szintet is a Juventusszal” – utalt a torinóiak 2015-ös és 2017-es fináléjára. Előbbin a Barcelona, utóbbin épp a Ronaldóval felálló Real Madrid múlta felül. Ronaldo pályafutása különleges pillanatának nevezte, amikor a Zebrák szurkolói állva tapsolták, miután az elmúlt idényben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, torinói mérkőzésén kétszer is betalált.

„Nagyon koncentrált és motivált vagyok, hogy megmutassam az olasz szurkolóknak, top játékos vagyok. Bár úgy vélem, nem kell bizonyítanom semmit, hisz a számok magukért beszélnek, de rendkívül ambiciózus vagyok, és szeretem a kihívásokat” – fogalmazott Cristiano Ronaldo.








EZT OLVASTA MÁR?

X