Vízilabda Eb: tizenhét góllal nyert a magyar női válogatott a szerbek ellen


-A A+

A magyar női vízilabda-válogatott fölényes, 23-6-os győzelmet aratott a szerb csapat felett a barcelonai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.    

Bíró Attila együttese talán csak az emberhátrányos szituációk gyakorlására tudta felhasználni a keddi összecsapást, mivel a játékvezetők 15 kiállítást fújtak ellene.

A törökök elleni összecsapáson eltört az orra Gurisatti Grétának, aki így csak speciális maszkban játszhatott. Egészen a bemutatásig úgy volt, hogy Gurisattinak "sérülésokozás veszélye" miatt nem engedélyezik a maszk használatát, az utolsó pillanatban azonban egy extra puha réteg felragasztásával az európai szövetség (LEN) mégis hozzájárult a viseletéhez.

E közjátékkal nagyjából minden izgalmat letudott a női válogatott, amely már a nyitónegyed után 9-1-re vezetett, ami még a törökök elleni kezdésnél is erőteljesebb (8-1) volt. A magyarok a folytatásban mintha szándékosan szedték volna össze folyamatosan a kiállításokat, hogy az emberhátrányt gyakorolják, mert a szerbek rengeteg támadásukat létszámfölényben játszhatták meg, ám nem sokszor jártak sikerrel.

Eredmény:
    nők, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Szerbia 23-6 (9-1, 5-1, 5-3, 4-1)
Barcelona, Piscines Picornell, v.: Kikalisvili (grúz), Sztavridisz (görög)
gólszerzők: Keszthelyi 7, Gurisatti 4, Csabai 3, Gyöngyössy, Leimeter, Szilágyi 2-2, Garda, Parkes, Illés 1-1, illetve Jakovljevic 2, Luka, Prica, Vukovic, Mandic 1-1
Magyarország: Gangl - Leimeter, Keszthelyi, Szilágyi, Illés, Szűcs G., Parkes; cserék: Horváth, Garda, Csabai, Gyöngyössy, Tóth E.


 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X