Liga 1: a Kolozsvári CFR sajnos nem adta fel „jó szokását”


-A A+

„Jó szokásához híven” csak döntetlenre volt képes a Kolozsvári CFR a labdarúgó Liga 1 2018-19-es szezon nyitómérkőzésén a FC Botosani ellen. Aggodalomra semmi ok, mert ha a tavalyi tapasztalatból indulunk ki, akkor szép jövő elé néz a csapat.

Kijelentésünket arra alapozzuk, hogy a tavalyi szezonnyitón is döntetlent játszott a két csapat (utána a bajnokságban még kétszer – szerk. megj.) és ennek ellenére az idény végén a vasutasok fennállásuk 4 bajnoki címét ünnepelhették.

Pontosan 60 nappal azután a felejthetetlen este után ismét élettel telt meg a Gépész utca, a nyári szabadságolások ellenére mintegy 3 ezer néző gyűlt össze a Constantin Radulescu stadion lelátóin, hogy megnézze mi változott Edward Iordanescu irányítása alatt.

A kezdő tizenegy semmiben és a játékrendszer sem sokat, ezért a mérkőzés első perceiben a CFR szokásos erőfociját láthattuk. A helyzetek sem maradtak el, ezeket elsősorban pontrúgások előztek meg. ​A gól is egy ilyenből született, Deac végzett el egy rövid szögletet Camoráig, akinek a beadása megtalálta Viniciust a Botosani tizenhatosában. a brazil gólja volt a CFR 999. találata a román élvonalban.

A mérkőzés ezután átcsapott keménykedésbe, aminek az lett a következménye, hogy 3 játékos is fejvédő kötéssel fejzte be az első félidőt.

Alig jöttek vissza szünetről a csapatok máris megzörgött a háló - ez alkalommal a hazaiaké. A 48. percben Mihai Roman II beadását rosszul ütötte ki Arlauskis, a labda a 20 éves Fülöp Löránthoz került, aki nem kegyelmezett.

Az egyenlítő gól után nem pánikolt be a CFR, ment előre tisztességesen, helyzetek sorozatát alakította ki, de egyiket sem tudta gólra váltani. Iordanescu becserélte két új szerzeményét, a horvát Mate Malest és az olasz Giuseppe De Lucát, de jelentős változást egyikük sem tudott hozni a csapat játékában.

Liga 1, az 1. forduló mérkőzései
Kolozsvári CFR – FC Botoşani 1-1
FC Hermannstadt–Sepsi OSK (szombat, 18 óra)
Astra Giurgiu–FCSB (szombat, 21 óra)
FC Viitorul–Dunărea Călăraşi (vasárnap, 18 óra)
Dinamo–FC Voluntari (vasárnap, 21 óra)
Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna (hétfő, 18 óra)
Craiova–Poli Iasi (hétfő, 21 óra)

A Kolozsvári CFR ugyancsak hazai környezetben lép pályára következő mérkőzésén, erre kedden 19 órai kezdettel kerül sor, amikor a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első összecsapásán a svéd Malmö FF-et fogadja.








EZT OLVASTA MÁR?

X